
Miguel Maury Buendía (középen) a felújított Szent Mihály-templom megáldásának ünnepén 2022 augusztusában Kolozsváron
Fotó: Szent Mihály Plébánia
Nagy-Britannia apostoli nunciusává nevezte ki Ferenc pápa Miguel Maury Buendíát, Románia és a Moldovai Köztársaság apostoli nunciusát, Italica címzetes érsekét csütörtökön – írta a Romkat.ro a Szentszék Sajtóirodája és a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia (CER) közlése nyomán.
2023. április 13., 16:052023. április 13., 16:05
2023. április 13., 16:092023. április 13., 16:09
Amint a bukaresti főegyházmegye honlapján közölték, április 23-án 10.30-kor Miguel Maury Buendía szentmisét celebrál a Szent József-székesegyházban, amelynek keretében búcsút vesz a bukaresti katolikus közösségtől. Ezzel lezárul a Romániában 2015. december 5-én, illetve a Moldovai Köztársaságban 2016. január 25-én megkezdett diplomáciai missziója. Miguel Maury Buendía egyben az országba akkreditált diplomáciai testület dékánja is volt egy régi hagyomány szerint, amely szerint ez a méltóság a Szentszék romániai képviselőjét illeti meg.
Klaus Iohannis elnök a Hűséges szolgálat nemzeti érdemrendje nagykeresztjével tüntette ki Miguel Maury Buendíát 2020. december 22-én, nagyrabecsülése jeléül a Románia és a Szentszék közötti kapcsolatok több szinten történő fejlesztéséhez és elmélyítéséhez való kiemelkedő hozzájárulásáért, valamint a felekezetközi párbeszéd támogatásáért.
Miguel Maury Buendía Madridban született 1955. november 19-én, 1980. június 26-án szentelték pappá. Teológiai tanulmányai mellett zenét és művészettörténetet is tanult. Dogmatikus teológiai licenciátust szerzett a híres pápai egyetemen Salamancában, majd doktori fokozatot szerzett a római Angelicumban a filozófia és a jogtudomány összefüggéseiről írt dolgozatával. Diplomáciai képzésben részesült Rómában, majd 1987-től ilyen szolgálatot teljesít. Szentszéki diplomáciai kirendeltségeken különböző beosztásokban dolgozott Ruandában, Ugandában, Marokkóban, Nikaraguában, Egyiptomban, Szlovéniában, Macedóniában és Írországban.
2008. június 12-én a római Santa Maria Maggiore-bazilikában Tarcisio Bertone SDB, az akkori bíboros államtitkár, valamint Antonio Maria Rouco Varela bíboros, madridi érsek és Pier Giacomo De Nicolò érsek, apostoli nuncius szentelte püspökké. Buendía érsek spanyol anyanyelve mellett angolul, franciául, szlovénul és oroszul beszél.
Korábban Kazahsztán, Kirgizisztán és Tadzsikisztán apostoli nunciusa volt 2007 és 2015 között. 1990-től, amióta Románia újra diplomáciai kapcsolatban áll a Vatikánnal, öt apostoli nunciust neveztek ki ide, sorrendben: John Bukovsky, Janusz Bolonek, Jean-Claude Périsset, Francisco-Javier Lozano és Miguel Maury Buendía.

Miguel Maury Buendía romániai pápai nuncius jelenlétében vetítették le Bukarestben A püspök reggelije című dokumentumfilmet, amely Márton Áron egykori erdélyi püspök első ötven évét mutatja be.

A 8. Örmény Művészeti Fesztivál vendége volt Miguel Maury Buendìa pápai nuncius, aki a hétvégi gyergyószentmiklósi tartózkodása idején meglátogatta a felszegi templomot, és a frissen felszentelt orgonát is kipróbálta.
A román légteret megsértő drónt lőtt le vasárnapra virradóra a spanyol légierő egyik, Romániában légi rendészeti bevetésen tartózkodó vadászgépe.
Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
szóljon hozzá!