
Mihai Tudose
Fotó: gov.ro
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint Mihai Tudose kormányfő a középkort idéző üzenetet fogalmazott meg szerdán este a Realitatea hírtelevízióban, amelynek egyik műsorában az erdélyi magyar pártok autonómiamegállapodására reagálva azt mondta: „ha a székely zászló ott lóg majd a helyi intézményeken, mind a zászló mellett lógnak majd”.
2018. január 11., 17:002018. január 11., 17:00
2018. január 11., 17:022018. január 11., 17:02
„Nem lehet szó ilyen autonómiáról a székelyek számára” – tette hozzá a telefonon bejelentkező miniszterelnök.
– írta Twitter-üzenetében Porcsalmi Bálint. Az RMDSZ nyilvános bocsánatkérésre szólította a kormányfőt.
A miniszterelnök szerdán késő este a Realitatea hírtelevíziónak kijelentette: a magyar pártok felvetését nem szabad figyelmen kívül hagyni, alábecsülni sem kell, de túlságosan nagy jelentőséget sem kell tulajdonítani neki.
„Az a véleményem, hogy ez csak az idei évre vonatkozik. Egy zászlókitűzési kísérlet, hogy mi rájuk vessük magunkat, hogy nekik aztán legyen okuk ránk vetni magukat. Így pedig a centenárium éve (Erdély és Románia egyesülése centenáriumának az éve) a mosogatólé szomszédok közötti egymásra loccsantásának az éve legyen” – fogalmazott a miniszterelnök.
Mihai Tudose arra is kitért, hogy az autonómiaterveket összehangoló magyar pártok nem képviselnek jelentős politikai erőt Romániában. „Ezek ott vannak náluk (a magyaroknál) az udvarban. Nem kell semmibe venni őket, de nem is kell nagyon lobbanékonyan viszonyulni a kérdéshez" – jelentette ki a miniszterelnök. A műsorvezető kérdésére, hogy „akkor az az ön válasza, hogy ez (az autonómia) kizárt?" Mihai Tudose azt felelte: „nem lehet szó róla”.

Mihai Tudose miniszterelnök szerint nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös állásfoglalást írt alá az erdélyi magyar autonómiaelképzelések összehangolásáról.
Radu Miruță ügyvivő közlekedési miniszter egyeztetésre hívta a lengyel PESA vasútijármű-gyártó vállalat képviselőit és hazai vasúti ágazat illetékeseit, miután kiderült, hogy 21 vadonatúj, korszerű vonatszerelvény vesztegel hónapok óta kihasználatlanul.
Diana Șoșoacă, a szélsőjobboldali SOS Románia elnöke csütörtök este az Otopeni repülőtéren, Brüsszelből való visszatérése után kijelentette, hogy nem fél a vizsgálattól, miután az Európai Parlament feloldotta mentelmi jogát.
Több mint 5 000 diplomáciai iratot hoz nyilvánosságra a külügyminisztérium az 1989 utáni átmenet első éveiből – jelentette be Oana Țoiu külügyminiszter.
A május elseje sokak számára jelenti az év első, piknikezéssel összekötött kirándulását, és sokan nem tudják elképzelni a hosszú hétvégét grillezés nélkül. Arra azonban, hogy hol és milyen körülmények között lehet sütögetni, igen szigorú szabályai vannak.
Az lenne a legjobb, ha a Bolojan-kormány leváltását és a Cotroceni-palotában folytatott konzultációkat követően az eddigi koalíciós felállása megmaradna, csak más miniszterelnökkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Magyar nyelven szólította fel lemondásra Békési Csabát az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) éléről elődje, Cristian Popescu Piedone.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a legfőbb ügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Elméletileg még van esély a koalíció fenntartására a bizalmatlansági indítványról szóló keddi szavazás után – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes.
Az egészségügyi minisztérium a 2025-ös kihasználtsági arányok alapján fogja eldönteni, mely kórházakban csökkentik az ágyak számát, miután a kormány jóváhagyta, hogy 2028-ig évi 4691 ágyat számolnak fel.
Máris ingadozni látszik a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány mögött felsorakozott parlamenti többség: a POT listáin parlamentbe jutott képviselők és szenátorok jelezték, hogy csak feltételekkel szavazzák mag az indítványt.
2 hozzászólás