
A futballstadionok ultrái adtak meg az alaphangot Craiován
Fotó: Képernyőfelvétel/YouTube
Kedd este is folytatódtak a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések elleni tüntetések Bukarestben és az ország számos nagy városában. Legtöbb helyen ez volt már a harmadik napja, hogy az elégedetlenkedők – zömében egyébként fiatalok – utcára vonultak.
2021. március 31., 08:052021. március 31., 08:05
2021. március 31., 08:142021. március 31., 08:14
A fővárosban az Egyetem téren gyűltek össze a tüntetők, ahonnan a belügyminisztérium érintésével a Győzelem térre vonultak, és ott folytatták a tiltakozást. Mintegy két óra eltelte után, a csendőrök által közrefogott tüntetők több százas csoportja a Cotroceni-palota elé vonult. Az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint

A Florin Cîţu vezette kormány nagy mértékben okolható azért, hogy az emberek egyre elégedetlenebbek, a tüntetések mögött viszont a radikális térfélen megjelent konkurenciával harcba szálló AUR áll – jelentette ki a Krónika érdeklődésére Pászkán Zsolt Románia-szakértő, a budapesti Külügyi és Külgazdas&
Hasonló képeket láthattunk az ország számos városában. Incidenseket Brăiláról jelentettek, ahol nagyjából 800-an vonultak utcára, és többen is erőszakosan léptek fel a tüntetést biztosító csendőrökkel szemben. A csendőrök 19 fiatalt kísértek be a rendőrségre. Egyikük arra panaszkodott, hogy a csendőrök tanúsítottak erőszakot vele szemben, a rendőrség ebben az ügyben is vizsgálatot indít.
Craiován nagyjából 300-an gyűltek össze, sajtóhírek szerint a tiltakozók között feltűntek a helyi futballcsapatok ultrái is, akik a stadionokban használt felszerelésekkel érkeztek, így füstben úszott a tüntetés helyszíne, és vuvuzeláktól volt hangos a környék.
Incidensek is voltak, a tüntetők megpróbáltak áttörni a csendőrkordonon, hogy a hétfői útvonalon felvonuljanak, azonban nem jártak sikerrel.
1000–1500-an vonultak ki kedden a nagyváradi Szent László térre
Fotó: Ebihoreanul.ro
ahol helyi sajtóbeszámolók szerint 1000–1500-an vonultka utcára. A tömegben többnyire fiatalokat és tinédzsereket lehetett látni, akárcsak az előző napon.
Kolozsváron, Brassóban, Nagyszebenben, Temesváron és Aradon is több tucatnyian utcára vonultak, incidensekről nem érkezett hír.

Bukarestben és az ország számos városában hétfő este is sokan vonultak utcára a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások szigorítása miatt, több helyen a kijárási tilalom után is folytatódnak a demonstrációk.

Florin Cîţu miniszterelnök azt mondja, a törvények betartása mellett lehetőség van a tiltakozásra, ugyanakkor megérti az embereket, hogy elfáradtak, és kész bárkivel tárgyalni, aki megoldással tud szolgálni a koronavírus-járvány miatt kialakult nehéz helyzetre.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!