
Fotó: Gov.ro
Florin Cîţu miniszterelnök azt mondja, a törvények betartása mellett lehetőség van a tiltakozásra, ugyanakkor megérti az embereket, hogy elfáradtak, és kész bárkivel tárgyalni, aki megoldással tud szolgálni a koronavírus-járvány miatt kialakult nehéz helyzetre.
2021. március 29., 12:152021. március 29., 12:15
2021. március 29., 12:362021. március 29., 12:36
„Az emberek tiltakozhatnak, amíg nem szegik meg a hatályos törvényeket. Romániában mindenkinek joga van a véleményéhez. Különböző véleményünk van. Számomra nagyon fontos, hogy folytatódjon az oltási kampány, fontos, hogy megtaláljuk a legjobb intézkedéseket a lakosság megsegítésére.
– válaszolta a kormányfő hétfőn, amikor a vasárnapi tiltakozó megmozdulásokról kérdezték, amelyeket sok városban a kijárási tilalom idején tartottak meg, és igen sok résztvevő nem viselt védőmaszkot.

Több száz személy tiltakozott vasárnap este Románia több nagyvárosában a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében bevezetett korlátozások ellen.
„Megértem az embereket, hogy egy év után elfáradtak, mind elfáradtunk, egy éve küzdünk a pandémia ellen, megtettünk minden erőfeszítést” – fogalmazott a miniszterelnök, majd hirtelen újfent az oltásokról kezdett beszélni.
Mint mondta, a román kormány több oltást rendelt, mint amennyire a lakosságnak szüksége van, hogy amennyiben szükség lenne rá, akkor jövőre is legyen vakcina.
„Ha nem lesz szükség, akkor tudjunk exportálni. Vagyis segítenünk kell a Románia körül fekvő országok lakosságát is, nem elég beoltani a romániai lakosokat, ha meg akarunk szabadulni a világjárványtól.
– jelentette ki Florin Cîţu.

Érvénybe léptek az új járványügyi óvintézkedések, amelyeket csütörtökön fogadott el a kormány.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!