Hirdetés

2030-tól a mobiltelefonokon is elérhető lesz a vezetői engedély

vezetői engedély

2030-tól a mobiltelefonokon is elérhető lesz a vezetői engedély

Fotó: Borbély Fanni

Az Európai Unió új szabályai alapjaiban alakítják át a vezetői engedélyek rendszerét: 2030-ig valamennyi tagállamnak biztosítania kell a digitális jogosítványok kibocsátását, miközben a sofőrök továbbra is kérhetnek műanyag kártyát – vagy akár mindkettőt. A reform célja a közúti biztonság növelése és a balesetek számának nullához közelítése 2050-ig.

Krónika

2025. október 24., 21:552025. október 24., 21:55

Az Európai Parlament kedden elfogadta a vezetői engedélyekre vonatkozó uniós szabályok átfogó reformját, amely bevezeti a digitális jogosítványokat, szigorítja a kezdő sofőrökre vonatkozó előírásokat, és egységesíti a vezetési jog megvonásának eljárását az uniós tagállamok között – számolt be az Economica.net portál. Az új előírások az Európai Bizottság 2023-ban bemutatott közúti biztonsági csomagjának elemei, amely a „zéró vízió” jegyében 2050-re a közúti halálesetek számát minimálisra csökkentené.

„A reform szükséges, mert a világ megváltozott. Évente húszezer ember hal meg az utakon, ezt a számot jelentősen csökkenteni kell”

Hirdetés

– jelentette ki Jutta Paulus, a szabályozás raportőre az European Newsroom-nak adott interjúban.

A jogszabály szerint 2030-ig valamennyi tagállamnak lehetővé kell tennie digitális jogosítványok kibocsátását, amelyeket mobiltelefonon is elérhetnek a sofőrök.

Ezek fokozatosan a vezetői engedélyek fő formátumává válnak az EU-ban. Az európai parlamenti képviselők ugyanakkor garantálták, hogy bárki kérhet továbbra is fizikai – azaz műanyag kártya formátumú – jogosítványt, amelyet legkésőbb három héten belül ki kell állítani. „Szabad választásunk lesz. Kérhetnek digitális jogosítványt, de akár a hagyományos műanyag kártyát is. Sőt, egyszerre mindkettőt is lehet birtokolni” – hangsúlyozta Paulus.

A Vezetői Engedélyek és Jármű-nyilvántartások Főigazgatóságának (DGPCI) legutóbbi ezzel kapcsolatos közlése szerint júniusban még nem volt végleges ütemterv a digitális jogosítvány bevezetésére, de a hatóság akkor úgy becsülte, hogy 2025 októberében kezdődhetnek meg a belső előkészületek.

A DGPCI szerint Románia célja, hogy a 2030-as határidő előtt készen álljon a digitális formátum bevezetésére, ugyanakkor hangsúlyozták: a rendszer biztonsági és adatvédelmi feltételeinek kidolgozása még folyamatban van.

A reform előírja, hogy az első vezetői engedély megszerzése vagy megújítása előtt orvosi vizsgálaton kell átesni, amely a látást és a szív- és érrendszeri egészséget is ellenőrzi. A tagállamok dönthetnek úgy is, hogy az orvosi vizsgálat helyett önértékelési rendszert vezetnek be. Másfelől a 65 év feletti sofőrök esetében a tagállamok csökkenthetik a jogosítvány érvényességi idejét, és gyakoribb egészségügyi vagy ismeretfrissítő vizsgálatokat írhatnak elő.

A személygépkocsi- és motorkerékpár-jogosítványok 15 évig, a teherautó- és buszvezetői engedélyek öt évig lesznek érvényesek.

Az új szabályok értelmében legalább kétéves próbaidőt vezetnek be a kezdő sofőrök számára, akikre szigorúbb szabályok vonatkoznak majd.

Ebben az időszakban súlyosabb büntetéseket kapnak, ha alkoholfogyasztás után vezetnek, vagy nem használják a biztonsági övet.

A 17 éves fiatalok már megszerezhetik a B kategóriás jogosítványt, de csak tapasztalt sofőr kíséretében vezethetnek 18 éves korukig.

Az új előírások szerint a vezetői vizsgákon hangsúlyt kapnak a vezetéstámogató rendszerek, valamint a gyalogosok és kerékpárosok biztonsága.

A jelölteknek bizonyítaniuk kell majd, hogy tudják, miként lehet elkerülni a holt tereket, hogyan kell biztonságosan kinyitni az ajtókat, valamint tisztában vannak azzal is, milyen kockázatokkal jár a mobiltelefon használata vezetés közben.

„Az alkohol továbbra is a közúti halálesetek egyik fő oka. A vezetési engedély visszaállítása után zéró tolerancia érvényesül majd az alkoholfogyasztásra, és arra ösztönözzük a tagállamokat, hogy általában is szigorúbban lépjenek fel az ittas vezetés ellen” – mondta Jutta Paulus. Az új jogszabály először teremti meg annak lehetőségét, hogy a vezetési jog megvonására vagy felfüggesztésére vonatkozó döntéseket a tagállamok kölcsönösen elismerjék. Így

ha valakit egy országban megfosztanak a járművezetés jogától, az automatikusan érvényes lesz minden más uniós tagállamban is.

Az ilyen jellegű szankciók a súlyos közlekedésbiztonsági vétségekre vonatkoznak, például az ittas vagy drogos állapotban történő vezetésre, a súlyos gyorshajtásra, illetve azokra az esetekre, amikor a szabálysértés halált vagy súlyos sérülést okoz. Amikor egy tagállam felfüggeszti egy sofőr jogosítványát, értesítenie kell azt az országot, amely az engedélyt kiadta, mégpedig egy uniós szabvány szerinti értesítési űrlapon.

Az értesített ország ezt követően 15 napon belül köteles visszavonni a jogosítványt, megtiltva ezzel az elkövetőnek, hogy az EU bármely országában vezessen a felfüggesztés ideje alatt.

Ugyanakkor kivételek is lesznek: egy tagállam megtagadhatja egy másik ország döntésének alkalmazását, ha az adott szabálysértést saját jogrendszere nem büntetné ugyanolyan súlyosan.

Például az alkoholos befolyásoltságra vonatkozó határértékek jelentősen eltérnek az EU-ban: egyes országok már a kimutatható legkisebb alkoholszint esetén is bevonják a jogosítványt, míg mások kis mennyiséget megengednek.

Hasonlóképpen, a gyorshajtás csak akkor vonhat maga után uniós szintű felfüggesztést, ha a sofőr legalább 50 km/órával túllépi a helyi sebességhatárt, mivel a szabályozások országonként eltérnek – például Németországban egyes autópályákon nincs hivatalos sebességkorlátozás.

A hivatásos sofőrhiány enyhítésére a 18 évesek megszerezhetik a teherautó-vezetői (C kategóriás) engedélyt, a 21 évesek pedig az autóbusz-vezetőit (D kategóriás), amennyiben rendelkeznek szakmai alkalmassági bizonyítvánnyal.

Az új szabályok az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetés után a 20. napon lépnek hatályba. A tagállamoknak három évük lesz, hogy a rendelkezéseket átültessék a nemzeti jogrendbe, és további egy évük az alkalmazásuk előkészítésére.

korábban írtuk

Uniós jogosítványszabályok: támogatja a reformot az Európai Parlament
Uniós jogosítványszabályok: támogatja a reformot az Európai Parlament

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén támogatta az uniós jogosítványszabályok reformját, amely új előírásokat vezetne be a kezdő vezetőkre, a digitális jogosítványra és a vezetéstől való eltiltásra a közlekedésbiztonság javítása érdekében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
Hirdetés
Hirdetés