A Pálinka Nemzeti Tanács helyreigazítást kért egy szakmai lap cikke kapcsán, amely az Ákovita pálinkaverseny aranyérmes, székelyföldi körtepálinkáját mutatta be.
Cseke Attila fejlesztési miniszter csütörtökön bejelentette, hogy ebben az évben sem az Anghel Saligny közművesítési program keretében, sem az Országos Beruházási Társaságon (CNI) keresztül nem kötnek új kivitelezési szerződéseket.
Megszűnik az 50 000 lejes minimális bevételi küszöb, és minden kereskedőnek biztosítania kell mind a készpénzes fizetés, mind az elektronikus eszközökkel történő fizetés lehetőségét – jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Aláírták a nagyszabású, három erdélyi megyét felölelő kerékpárút-építési projekt, a Velo Apuseni néven futó bicikliút Bihar megyei részének kivitelezési szerződését.
A Nagyváradi Szervezett Bűnözés Elleni Brigád rendőrei három – 31, 57 és 58 éves – Máramaros megyei, valamint egy 35 éves Bihar megyei személy bűnözői tevékenységét dokumentálták, akiket cigarettacsempészet gyanújával vizsgálnak.
Egyre durvább külső beavatkozási kísérletek zajlanak Közép-Európában, Brüsszel el akarja takarítani a békepárti, patrióta kormányokat, ezért a térség országainak még erősebben ki kell állniuk a szuverenitásuk mellett.
A községi önkormányzatok tisztviselői készen állnak szeptember 8-án általános sztrájkba lépni.
Első olvasatban tárgyalta csütörtöki ülésén a kormány annak a sürgősségi rendeletnek a tervezetét, amelyik szabályozza azoknak a beruházásoknak a helyzetét, amelyeket a továbbiakban nem finanszíroznak.
A Romániai Községek Szövetségének képviselőivel tartott csütörtöki találkozóján Ilie Bolojan kormányfő kijelentette, hogy a közpénzekkel való felelős gazdálkodás nagy esélyt ad az országnak a jelenlegi nehéz időszak átvészelésére.
Az előző három hónaphoz viszonyítva Romániában nőtt a legnagyobb mértékben a bruttó hazai termék (GDP) 2025 második negyedévében az Európai Unióban – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.
A külföldön egy évnél hosszabb ideig dolgozó román állampolgárok által hazautalt pénzösszegek 2025 második negyedévének végén 1,07 milliárd eurót tettek ki, ami növekedést jelent az előző időszakhoz képest.
Az ukrajnai válság rendezése lesz Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök pénteken esedékes tárgyalásainak központi témája Alaszkában – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója.
A korábban Dragoș Anastasiu által irányított területekért felelős ügyvivő kormányfőhelyettesnek nevezte ki csütörtökön Nicușor Dan államfő Ilie Bolojan miniszterelnököt.
Egy magyarországi család új fejezetet nyitna a Kolozs megyei Virágosvölgy, és egyúttal talán egész Erdély sóbányászatában: modern, környezetbarát üzemet terveznek létrehozni.
Brassó megyében már dolgoznak egy medvéknek szentelt rezervátum létrehozásán, a medvemenhely egyben átnevelő központként is szolgál majd a problémás felnőtt példányok és az árva kölykök számára – közölte a Brassói Rádió.
Moszkva meghiúsította Kijev arra irányuló terveit, hogy Szapszan típusú rakétarendszereket gyártson az Oroszország mélyére mérendő csapásokhoz – közölte csütörtökön az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Korlátozza a kormány az Anghel Saligny országos beruházási program, az országos helyi fejlesztési program és az országos építési program beruházásait egy, a kabinet csütörtöki ülésén tárgyalt törvénytervezet szerint.
Az idei második negyedévben a nyers adatok szerint 0,3 százalékkal, a szezonálisan kiigazított adatok szerint 2,1 százalékkal nőtt a román bruttó hazai termék (GDP) a múlt év azonos időszakához képest – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).