A kétoldalú baráti kapcsolatok továbbfejlesztéséről folytatott eszmecserét telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Nicolás Maduro venezuelai elnök – közölte csütörtökön a Kreml sajtószolgálata.
Potápi Árpád János már csak gyökerei miatt is mindig egységes magyar nemzetben gondolkodott, lelki korlátok nélkül szolgálta szűkebb és tágabb hazáját ennek megfelelően – jelentette ki Gulyás Gergely.
Nem jár katonai tiszteletadás annak, aki holokauszttagadó állításokat tett – szögezte le a román védelmi minisztérium Radu Theodoru nyugalmazott vezérőrnagy halála kapcsán.
Csütörtökön az EU tagállamai nagyköveti szinten úgy döntöttek, hogy aktiválják az európai szerződés egyik cikkelyét, amely lehetővé teszi, hogy az EU Tanácsában az általában egyhangúlag meghozandó döntéseket minősített többséggel fogadják el.
A Richter-skála szerint 3,9-es erősségű földrengés történt pénteken 3 óra 54 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Az Egyesült Államok javasolta egy „szabad gazdasági övezet” létrehozását a keleti Donbasz régió egyes részein, ahonnan Ukrajna visszavonulna az Oroszországgal kötött béke megállapodás értelmében – jelentette be csütörtökön Volodimir Zelenszkij.
Mára hagyománnyá vált az Arad megyei mezővárosban a köztéri adventi koszorú készítése, a karácsonyvárás időszakában mind többen vesznek részt a vasárnapi szentmisét követő gyertyagyújtáson, amire mindig más adventi hírnököt kérnek fel.
A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.
Leprás (Hansen-kór) megbetegedést igazoltak Kolozsváron – jelentette be csütörtök este a bukaresti egészségügyi minisztérium.
Több mint 200 ügyész és bíró írt alá csütörtökön állásfoglalást, amelyben támogatásukról biztosítják azokat a munkatársaikat, akiknek volt bátoságuk beszélni az igazságszolgáltatási rendszer súlyos problémáiról a Recorder oknyomozó portálnak.
December 10-e az emberi jogok világnapja, mivel 1948-ban ezen a napon fogadta el az ENSZ közgyűlése Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát.
A háziorvos által nyújtott otthoni konzultációk fontos segítséget jelentenek azoknak a pácienseknek, akik egészségi állapotuk vagy mozgáskorlátozottságuk miatt nem képesek eljutni a rendelőbe.
Orbán Viktor, az Európai Unió legrégebben hivatalban lévő vezetője azon gondolkodik, hogy a köztársasági elnöki hatásköröket megerősítsék, hogy aztán ezt a pozíciót elfoglalva tartsa meg a hatalmát – írta csütörtöki cikkében a Bloomberg.
Az alkotmánybíróság rábólintásával véglegessé vált az a fiskális csomag, amely 2026-tól gyökeresen átalakítja többek között a gépjárművek adózását Romániában.
Liana Arsenie, a bukaresti ítélőtábla elnöke csütörtökön bejelentette, több intézménytől, köztük a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól (CNSAS) is kérni fogja a Recorder dokumentumfilmjében megszólaló Laurențiu Beșu átvilágítását.
A Harisnyás Pippi című előadást mutatja be a hétvégén a kolozsvári Puck Bábszínház magyar társulata.
Az embereket a csatádi idősotthonból szállították át, az ott maradottakkal együtt összesen 90 személy elhelyezéséről kellett gondoskodnia a prefektus által összehívott vészhelyzeti bizottságnak.
Roszen Zseljazkov bolgár kormányfő benyújtotta kormánya lemondását – jelentette be maga a miniszterelnök csütörtökön a bolgár köztelevízióban élőben közvetített nyilatkozatában.