
A legfelsőbb bíróság azzal vádolta a kormányt, hogy figyelmen kívül hagyja a jogerős bírósági döntéseket
Fotó: Facebook/Legfelsőbb bíróság
A 2026-os állami költségvetés tervezetének első változatában a tavalyinál hozzávetőlegesen 50 százalékkal nagyobb összeget, csaknem 5 milliárd lejt különítettek el 2026-ra a Lia Savonea vezette legfelsőbb bíróság számára.
2026. március 20., 09:432026. március 20., 09:43
A többlet jelentős részét az igazságszolgáltatásban dolgozók bírósági döntéssel megítélt bérkiegészítéseinek kifizetésére szánták. Csütörtökön azonban a koalíciós pártok úgy döntöttek, hogy az összeg egy részét átirányítják a Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt szociális intézkedések finanszírozására.
Erre reagáló csütörtök esti közleményében a legfelsőbb bíróság azzal vádolta a kormányt,
„A bírósági ítéletek végrehajtása nem opcionális, nem lehet elhalasztani, sem újraértelmezni vagy tetszés szerint végrehajtani” – fogalmaztak.
Érvelésük szerint a bírósági döntéssel elismert jogok vagyoni értékű jognak minősülnek, és az ezekkel kapcsolatos bírósági határozatok végrehajtásának ismételt elhalasztása sérti a tulajdonjogot és aláássa a jogbiztonságot.
A legfelsőbb bíróság közleményében hangsúlyozták,
Ha szükséges lesz, pert kezdeményeznek, hogy a kormány biztosítsa a megítélt bérkiegészítések kifizetéséhez szükséges összegeket – tették hozzá.
Sajtóbeszámolók szerint 2023-ban az akkor Corina Corbu irányította legfelsőbb bíróság és Alex Florența vezette legfőbb ügyészség a bírák és ügyészek fizetésének 25 százalékos emeléséről döntött, arra hivatkozva, hogy ezzel korábbi bírósági döntésekhez igazítják a béreket. A fizetésemelésről szóló rendelkezést visszamenőleges hatállyal, 2018-tól kezdődően alkalmazták.
SPYDER mobil légvédelmi rendszer beszerzéséről írt alá Románia stratégiai keretmegállapodást az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel a; a szerződés becsült értéke meghaladja a 2 milliárd eurót.
Nicușor Dan szerint a korábbi kormányalakítási megbízások után még volt alapja annak a várakozásnak, hogy az új kabinet megkapja a parlament bizalmát, mostanra azonban bizonyossá vált, hogy egy újabb kormányfőjelölt nem szerezne többséget.
Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében. Idén 15 drón hatolt be illetéktelenül a román légtérbe, és 14 esetben azonosítottak drónokat vagy drónmaradványokat román területen – közölte a védelmi minisztérium.
Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.
A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.
szóljon hozzá!