Szeptember elejétől ideiglenesen leáll az ArcelorMittal vajdahunyadi acélmű: a gyár 500 dolgozója közül mindenki kényszerszabadságra kerül, fizetésük 75 százalékát kapják meg.
Nem fog nőni a földgáz ára a télen és ezáltal a gázszámlák összege sem – nyilatkozta péntek este Bogdan Gruia Ivan energiaügyi miniszter.
Az UIPM végrehajtó bizottsága a következő évek kiemelkedő versenyeiről határozott vilniusi ülésén. Budapest 2027-ben a vb mellett a világkupa-döntőt is megrendezi, 2028-ban pedig a vk-sorozat második állomására kerül sor a magyar fővárosban.
Hétfőn 19 órától tartják a képviselőház és a szenátus együttes ülését, amelyen az Ilie Bolojan vezette kormány felelősséget vállal a deficitcsökkentő intézkedések második csomagjába foglalt öt törvénytervezetért.
A rendőrség gyanúja szerint egy Kolozs megyei férfi több késszúrással megölte feleségét, majd elmenekült a helyszínről.
Elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint megölte hároméves mostohafiát a Bukarest melletti Otopeni városban. A férfi több mint 13 órán keresztül barikádozta el magát lakásában, a rendőrök folyamatosan tárgyaltak vele.
Az izraeli hadsereg közleményben tudatta, hogy az Izraeli Védelmi Erők (IDF) és a Sin Bét hírszerzés egy gázai hadművelet során megtalálta a magyar állampolgárságú túsz, Ilan Weisz holttestét, amelyet visszaszállítottak Izraelbe, a családjához.
Sepsiszentgyörgyről indult, Budapesten tanult, és mára a mesterséges intelligencia egyik ígéretes kutatója az orvosbiológiai alkalmazások terén. Bedőházi Zsolt ugyanis elérte, hogy algoritmusai képesek tuberkulózist kimutatni mikroszkópos képekből.
Nem állítja le hétfőtől a Román Vasúttársaság személyszállító részlege (CFR Călători) és Transferoviar többtucatnyi vonatjáratának közlekedését a vasúti infrastruktúrát kezelő CFR SA.
Marosvásárhelynek van egy sajátos lelkülete, tartása és arra tanít, hogy ki kell állni a közösségért – hangoztatta Zsigmond Barna Pál országgyűlési képviselő pénteken Marosvásárhelyen a 12. Vásárhelyi Forgatagon.
Példás, dicséretes reakciók egész sorát váltotta ki a napokban Bukarestben történt sajnálatos incidens, amelynek során egy fiatal rasszista indíttatásból rátámadt egy bangladesi ételfutárra.
A világ első, cseppfolyósított földgázt is felhasználó üzemanyag-befecskendezős motorjának gyártása kezdődött el Romániában. A HR12 LPG motort a vállalat Mioveni-i gyárában szerelik össze.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) teljes mértékben támogatja a szükséges reformokat, valamint a kiváltságok és a szinekúrák megszüntetését.
A Bolojan-kormány pénteken délután elfogadta a második deficitcsökkentő csomagot. Néhány hetes késlekedés után a kabinet úgy döntött, hogy a tervezett intézkedéseket hat külön törvénytervezetbe osztja.
Az ország első világszintű gazdasági esettanulmány-versenyét szervezik meg a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatos közgazdászképzésének munkatársai, hallgatói. A szeptemberi megmérettetés a régió nemzetközi ismertségét is elősegíti.
A marosvásárhelyi tanács pénteki rendkívüli ülésén belefoglalták a város 2025–2026-os tanévre érvényes iskolahálózatába a Marosvásárhelyi Római Katolikus Líceumot. Az új iskola igazgatójává Tamási Zsoltot nevezték ki.
A román külügyminisztérium pénteken bekérette a Romániába akkreditált orosz nagykövetet, Vlagyimir Lipaevet, az Ukrajna elleni orosz támadások ügyében – olvasható a minisztérium közleményében.
Szeptember 1-jétől átfogó felújítási munkálatok miatt bezárják a nagyközönség előtt a csucsai Goga és Ady-múzeumot, amely várhatóan csak 2028 végén nyitja meg újra kapuit.