HIRDETÉS

Kiss Judit

2017. július 05., 11:33

Mérföldkövek és részletek

Felülnézetből már maga az bizakodásra ad okot, hogy a tantervek megvannak, és akár kész lesznek a tankönyvek, akár nem, ősszel a magyar ötödikeseknek már nem a románok számára írt anyag első leckéjén, a nehéz Mircea Eliade-szövegen kell átrágniuk magukat.

Jó adag naivitás kell ahhoz, hogy bárki is reménykedjen: a júniusi tanévzárástól a szeptemberi iskolakezdésig megoldódik a hazai tanügy egyik-másik akut, régóta rengeteg fejfájást okozó problémája.

Az egyik legégetőbb, amivel gyakorlatilag évtizedek óta szembesülnek a diákgenerációk, hogy a román anyanyelvűek számára elkészített tantervek szerint kell tanulniuk, hiszen a bukaresti oktatáspolitika fittyet hányt arra, hogy egy magyar gyermek számára milyen nehézségeket okoz a romántanulás.

Így hát életszerűtlen információhalmazokat kellett – és részben persze továbbra is kell – ésszerűtlen módon bemagolniuk a diákoknak, akiket közben nem készítenek fel az iskolai évek arra, hogy meg is tanuljanak hatékonyan és helyesen kommunikálni az állam nyelvén.

Nos erre a gondra az elmúlt időszakban több szinten is született megoldás: ahogyan sokszor elhangzott, feltűnt a fény az alagút végén. Az már mellékes, hogy milyen politikai manőverek eredményeként, ha kézzelfoghatóan megkönnyíti a jövőben a magyar diákok dolgát. Sikerként könyveltük el, hogy az oktatási minisztérium márciusban bejelentette: jóváhagyta a kimondottan a kisebbségiek számára kidolgozott, új elemeket tartalmazó tanterveket, aztán múlt hónap végén egy másik, mérföldkőnek számító előrelépés történt, amikor kiderült, ennek megfelelően, vagyis differenciált tételekből vizsgázhatnak a nyolcadikos és a tizenkettedikes magyar diákok a román nyelv és irodalom próbán, az RMDSZ erre vonatkozó kezdeményezését ugyanis döntéshozó kamaraként elfogadta a szenátus.

Mindez óriási jelentőségű természetesen, még akkor is, ha fokozatosan és lassan valósul meg a differenciált oktatás és vizsgáztatás, és csak a most ötödiket kezdők, illetve a náluk kisebbek tanulhatnak és adhatnak számot folyamatosan egészen érettségiig „testreszabottan”, a náluk nagyobbak csak részletekben és részlegesen.

A minisztériumi döntésektől a mindennapi tanítási gyakorlatig azonban korántsem vezet sima út, így most az a soron következő lépés, hogy a speciális tantervek alapján tankönyvek is szülessenek, sőt szeptemberben eljussanak az iskolákba.

Felülnézetből már maga az bizakodásra ad okot, hogy a tantervek megvannak, és akár kész lesznek a tankönyvek, akár nem, ősszel a magyar ötödikeseknek már nem a románok számára írt anyag első leckéjén, a nehéz Mircea Eliade-szövegen kell átrágniuk magukat.

Mindazonáltal jó lenne naivan reménykedni abban: megoldódnak az ilyen „részletkérdések” is, mint a tankönyvprobléma. Jó lenne nemcsak madártávlatból örülni, de abban is hinni, hogy nem kell tartani a részletekben megbújó ördögtől.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Molnár Judit 2017. július 04., kedd

Csatavesztés az érettségin

Megtörtént másodszorra is, ami csak egyszer, háromszázötvenhárom éve: Zrínyi Miklós a vadkannal vívott közelharc után az idei magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi vizsgán is csatát vesztett.

Rostás Szabolcs 2017. július 03., hétfő

Kikényszerített időszerűségek

Az égvilágon semmi kivetnivaló nincs abban, ha egy igazságügy-miniszter kezdeményezésére a bírák és ügyészek szakmai felügyelete vizsgálatot indít egy adott ügyészség tevékenységének kiértékelésére.

HIRDETÉS
Bálint Eszter 2017. július 03., hétfő

Tűzoltók az ország élén

A világ – legalábbis szűk térségünk – legröhejesebb és sajnos egyben legtöbb kárt okozó kormánypártjaként vonulhat be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a történelembe.

Molnár Judit 2017. július 02., vasárnap

Séta a piramisban

Dicséretes, ahogy a nagyváradi városvezetés gondoskodik a lakosság fizikai erőnlétéről.

HIRDETÉS
Balogh Levente 2017. június 30., péntek

Dragnea régi-új kormánya

Teljesen fölösleges, de legalább annál ártalmasabb közjáték végére került pont azzal, hogy a parlamenti többség az RMDSZ közreműködésével bizalmat szavazott Mihai Tudose kormányának.

Páva Adorján 2017. június 28., szerda

Bukaresti vizsgaidőszak

Liviu Dragnea nem haragszik az RMDSZ-re. Immár kiderült, a Sorin Grindeanu kormányfő kicsinálása érdekében indított flúgos hadjárat utolsó csatája előtt a magyar szövetség a véltnél jóval kevesebbet kockáztatott.

HIRDETÉS
Kiss Judit 2017. június 28., szerda

A hivatástudat hatványai

– Annyi mesét tudok, hogy három nap es kéne, amíg összeszámlálnám. – Tudok eleget, de nincs kinek mondjam – jegyezték meg azok a moldvai csángó idős asszonyok, akik a Bákó megyei Lujzikalagorban gyűltek össze nemrég egy mesemondó rendezvényen.

Rostás Szabolcs 2017. június 26., hétfő

Helyből bukás

Siralmas. Ez a jelző a legalkalmasabb annak kommentálására, hogy a román balliberális koalíció Mihai Tudosét terjesztette fel a miniszterelnöki tisztségre.

Rostás Szabolcs 2017. június 25., vasárnap

Ünnep, gyász

„Megértem és tisztelem azt a büszkeséget, ami a magyarokat eltölti ezen a rendkívüli napon, ebben osztozom Önökkel”.

Molnár Judit 2017. június 25., vasárnap

Méregdrága ingyenesség

Akárhogy is forgatjuk, bármerről is nézzük, az elmúlt napok eseményeit ingyen­cir­kuszként értelmezhetjük: ismét bebizonyosodott, hogy Románia a korlátlan lehetőségek hazája, hisz olyan attrakciót is be tud mutatni, amit máshol el sem tudnának képzelni.

HIRDETÉS
Vélemény
Molnár Judit: Csatavesztés az érettségin

Megtörtént másodszorra is, ami csak egyszer, háromszázötvenhárom éve: Zrínyi Miklós ...

Rostás Szabolcs: Kikényszerített időszerűségek

Az égvilágon semmi kivetnivaló nincs abban, ha egy igazságügy-miniszter kezdeményezésére a bírák ...

Bálint Eszter: Tűzoltók az ország élén

A világ – legalábbis szűk térségünk – legröhejesebb és sajnos egyben legtöbb kárt ...

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS