Mérföldkövek és részletek

Jó adag naivitás kell ahhoz, hogy bárki is reménykedjen: a júniusi tanévzárástól a szeptemberi iskolakezdésig megoldódik a hazai tanügy egyik-másik akut, régóta rengeteg fejfájást okozó problémája.

Az egyik legégetőbb, amivel gyakorlatilag évtizedek óta szembesülnek a diákgenerációk, hogy a román anyanyelvűek számára elkészített tantervek szerint kell tanulniuk, hiszen a bukaresti oktatáspolitika fittyet hányt arra, hogy egy magyar gyermek számára milyen nehézségeket okoz a romántanulás.

Így hát életszerűtlen információhalmazokat kellett – és részben persze továbbra is kell – ésszerűtlen módon bemagolniuk a diákoknak, akiket közben nem készítenek fel az iskolai évek arra, hogy meg is tanuljanak hatékonyan és helyesen kommunikálni az állam nyelvén.

Nos erre a gondra az elmúlt időszakban több szinten is született megoldás: ahogyan sokszor elhangzott, feltűnt a fény az alagút végén. Az már mellékes, hogy milyen politikai manőverek eredményeként, ha kézzelfoghatóan megkönnyíti a jövőben a magyar diákok dolgát. Sikerként könyveltük el, hogy az oktatási minisztérium márciusban bejelentette: jóváhagyta a kimondottan a kisebbségiek számára kidolgozott, új elemeket tartalmazó tanterveket, aztán múlt hónap végén egy másik, mérföldkőnek számító előrelépés történt, amikor kiderült, ennek megfelelően, vagyis differenciált tételekből vizsgázhatnak a nyolcadikos és a tizenkettedikes magyar diákok a román nyelv és irodalom próbán, az RMDSZ erre vonatkozó kezdeményezését ugyanis döntéshozó kamaraként elfogadta a szenátus.

Mindez óriási jelentőségű természetesen, még akkor is, ha fokozatosan és lassan valósul meg a differenciált oktatás és vizsgáztatás, és csak a most ötödiket kezdők, illetve a náluk kisebbek tanulhatnak és adhatnak számot folyamatosan egészen érettségiig „testreszabottan”, a náluk nagyobbak csak részletekben és részlegesen.

A minisztériumi döntésektől a mindennapi tanítási gyakorlatig azonban korántsem vezet sima út, így most az a soron következő lépés, hogy a speciális tantervek alapján tankönyvek is szülessenek, sőt szeptemberben eljussanak az iskolákba.

Felülnézetből már maga az bizakodásra ad okot, hogy a tantervek megvannak, és akár kész lesznek a tankönyvek, akár nem, ősszel a magyar ötödikeseknek már nem a románok számára írt anyag első leckéjén, a nehéz Mircea Eliade-szövegen kell átrágniuk magukat.

Mindazonáltal jó lenne naivan reménykedni abban: megoldódnak az ilyen „részletkérdések” is, mint a tankönyvprobléma. Jó lenne nemcsak madártávlatból örülni, de abban is hinni, hogy nem kell tartani a részletekben megbújó ördögtől.