Páva Adorján

Páva Adorján

Emlékező hősök

2018. március 14., 23:16

2018. március 14., 23:16

Ma nemcsak negyvennyolcas hőseinket illeti tisztelet, hanem az emlékezőket is: azokat, akiknek gigabittel száguldó élete még magában hordoz valamit a múlt emberi örökségéből.

Tisztelet azoknak, akik március 15-én méltóságteljesen ünnepelnek, akik a néhol elcsépelt, hamiskásan hangzó politikusszólamok közepette, a számtalan megaláztatásnak és visszaélésnek kitett jelképek gyűrűjében képesek felülemelkedni a mindennapok közéleti szennyén, és örömmel, őszintén ünnepelnek. Minden elismerés azoké, akik hordozói és továbbadói a hovatartozás koordinátáinak egy olyan világban, amelyben folyamatos károkat okoz a mindent elöntő, gyökereket szaggató globális információáradat.

Le a kalappal azok előtt, akik a gyűlölködő, hatalom- és pénzéhes antihősvezérek által uralt jelenünkben legalább szűk családi, baráti, munkahelyi körben képesek példamutatóan élni, tenni-venni. Olyan örök érvényű, a vészterhes időkben a túléléshez nélkülözhetetlen értékek szerint, amelyek nagy része békeidőben nem divatos. Mert ma a hit, a megbecsülés, a megértés, a nyugalom, a mértékletesség háttérbe szorul az általunk hosszú évtizedeken át áhított emberarcú, csúcstechnológiás politikai rendszer, a demokrácia útvesztőiben, helyüket pedig a tespedés, harácsolás, felületesség, magamutogatás virágpenészei lakják be.

A 21. század álságos szabadságeszméje: bármit megtehetek, ha pedig elég erős vagyok, akkor a következményeit is én irányítom. Ebbe a másokkal szemben tiszteletlen és kegyetlen életformába szerelmesedtek bele napjaink elnyomói, akik egyéni és közösségi szinten is képesek megkeseríteni mások mindennapjait. Velük pedig egyre nehezebb felvenni a harcot. A mai ünnep azokról is szól, akik még emlékeznek a kapaszkodókra, és büszkeségük, örömük legalább ilyenkor felülkerekedik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Makkay József

Makkay József

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Kiss Judit

Kiss Judit

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Balogh Levente

Balogh Levente

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.