Tisztelet azoknak, akik március 15-én méltóságteljesen ünnepelnek, akik a néhol elcsépelt, hamiskásan hangzó politikusszólamok közepette, a számtalan megaláztatásnak és visszaélésnek kitett jelképek gyűrűjében képesek felülemelkedni a mindennapok közéleti szennyén, és örömmel, őszintén ünnepelnek. Minden elismerés azoké, akik hordozói és továbbadói a hovatartozás koordinátáinak egy olyan világban, amelyben folyamatos károkat okoz a mindent elöntő, gyökereket szaggató globális információáradat.

Le a kalappal azok előtt, akik a gyűlölködő, hatalom- és pénzéhes antihősvezérek által uralt jelenünkben legalább szűk családi, baráti, munkahelyi körben képesek példamutatóan élni, tenni-venni. Olyan örök érvényű, a vészterhes időkben a túléléshez nélkülözhetetlen értékek szerint, amelyek nagy része békeidőben nem divatos. Mert ma a hit, a megbecsülés, a megértés, a nyugalom, a mértékletesség háttérbe szorul az általunk hosszú évtizedeken át áhított emberarcú, csúcstechnológiás politikai rendszer, a demokrácia útvesztőiben, helyüket pedig a tespedés, harácsolás, felületesség, magamutogatás virágpenészei lakják be.

A 21. század álságos szabadságeszméje: bármit megtehetek, ha pedig elég erős vagyok, akkor a következményeit is én irányítom. Ebbe a másokkal szemben tiszteletlen és kegyetlen életformába szerelmesedtek bele napjaink elnyomói, akik egyéni és közösségi szinten is képesek megkeseríteni mások mindennapjait. Velük pedig egyre nehezebb felvenni a harcot. A mai ünnep azokról is szól, akik még emlékeznek a kapaszkodókra, és büszkeségük, örömük legalább ilyenkor felülkerekedik.