2011. június 23., 09:512011. június 23., 09:51
Vagy fel. A magyar tömb egy részének egyazon közigazgatási egységbe való besorolásának mézesmadzagját egyszer már elhúzogatták a székely–magyarok orra előtt, amikor Ceauşescu uralgásának elején, 1968-ban hasonló ötlettel rukkolt elő a legfelső pártvezetés. A számításból a mai Maros megye magyar többségű vidékei „természetesen” akkor is kimaradtak, és a történethez az is hozzátartozik, hogy az állam- és pártvezetés úgy terelte volna egy közigazgatási akolba a mai Hargita és Kovászna megyei magyarokat, hogy azok együttesen Brassóhoz tartozzanak. Szerencsére ezt akkor sikerült elhárítani, de az elképzelés, lám, negyvenhárom év múltán is előkerült. És itt a csapda.
Băsescu nincs annyira buta, hogy ne lássa át: a mai Hargita és Kovászna megye területén élő közel félmillió magyar soha nem fogadná el, hogy egy Brassó központú román többségű megyéhez tartozzon; de az elnök van annyira okos, hogy az önálló székely megyék lehetőségének a meglobogtatásával elvonja a figyelmet és az erőt az Erdélyben máshol is létező, magyarok által szintén jelentős arányban vagy tömbben lakott vidékek sorsáról. Mert erről szól ez az elnöki bejelentés. Mert világos, hogy az államfő ezzel a Hargita és Kovászna megyei magyarok igényeinek kielégítését színlelve tulajdonképpen keresi azt a rést, azt a hajszálrepedést, amelybe éket verve darabolná az erőket, és elérné azt, hogy a közigazgatási területrendezés vitája, netán kivitelezése során szem elől tévesszük az egész erdélyi magyarság érdekeit. Ez ellen a szitán átlátva testületileg kell nemet mondani! És kikövetelni a területi átszervezéshez elengedhetetlen előzetes felméréseket, a higgadt és nyílt vitát, beleértve a népszavazást is.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!