Hirdetés
Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Vészjósló gyarapodás

2018. február 15., 00:192018. február 15., 00:19

Bár ellentmondásnak tűnik, mégsem véletlen, hogy roppant kevesen törnek ki örömujjongásba, és kezdenek dicshimnuszokba annak hallatán, hogy Románia gazdasága – rekordot rekordra halmozva – hét százalékkal növekedett tavaly az előző évhez képest.

Ami nemcsak az utóbbi évtized leggyorsabb hazai GDP-gyarapodásának számít, hanem az európai uniós tagállamok között is a legnagyobb, sőt sikerült lekörözni az amúgy teljes gőzzel dübörgő kínai növekedést is. Hurráoptimizmusra már csak azért sincs ok, mivel amikor legutóbb, 2008-ban a román gazdaság növekedése nagyobb volt az ázsiai óriásénál, rövid időn belül meglett a böjtje: az akkori gyarapodást mély visszaesés követte, a bukaresti hatóságoknak pedig húszmilliárd eurós hitelhez kellett folyamodniuk.

Hogy akkora válság fenyeget-e, azt persze nehéz eldönteni vagy megjósolni, a legtöbben viszont úgy látják, hogy a hazai gazdaság növekedésének üteme „egészségtelen” és fenntarthatatlan. Adam Glapinski, a lengyel jegybank elnöke például a minap kijelentette: sokkal előnyösebbnek tartaná, ha hazája gazdasága hosszú távon 3 százalékkal gyarapodna évente, nem pedig a romániaihoz hasonló mértékben, amely hamarosan hirtelen lelassulhat.

Az aggodalom fő oka az, hogy a hazai növekedés nem a beruházásokon, hanem túlnyomórészt a lakossági fogyasztáson alapul. A kormány által végrehajtott béremelések az eddiginél is nagyobb hitelfelvételre – vagyis eladósodottságra – és fogyasztásra ösztönözték a lakosságot, mindez pedig elsősorban az import számára jelentett erőteljes hátszelet. Lapunk szerdai számában részletesen írtunk a behozatal előretöréséről, ezen belül a több mint ötmilliárd euróra rúgó élelmiszerimportról. És mivel eközben fokozatosan növekszik a költségvetés hiánya is, mindez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a román állam közpénzből támogatja a munkahelyek fenntartását, létrehozását azokban az országokban, ahonnan az import többsége származik, mindenekelőtt Németországban és Törökországban.

Ezzel egy időben a kormányzati perspektívák tekintetében sem rózsás a helyzet, hiszen a bő egy évvel ezelőtt hatalomra került balliberális koalíció sorrendben harmadik kabinetje sem az állami beruházások bővítését, a gazdaság élénkítését, a befektetők által követelt infrastruktúra-fejlesztést tekinti fő feladatának. Ráadásul egy olyan kormánynak, amelyik sürgősségi rendeletekkel kénytelen helyrehozni elődje adópolitikai tévelygéseit, egyelőre ideje sincs arra, hogy a gazdaság égető problémáira koncentráljon. És akkor a hozzáértéséről még nem is beszéltünk...

korábban írtuk

Terméketlen önerő: importárutól roskadoznak a polcok
Terméketlen önerő: importárutól roskadoznak a polcok

Aggasztó méreteket ölt a romániai élelmiszerimport, holott az országban hatalmas mezőgazdasági potenciál rejlik, és a gazdák képesek lennének az éghajlati viszonyoknak megfelelő gyümölcsöket, zöldségeket megtermeszteni, illetve hús- és tejtermékeket előállítani. Sok termék érkezik Magyarországról.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Kisebb parlament mellé nagyobb helyi autonómiát!

Régi, évek óta nagy kedvvel rágcsált gumicsont került elő ismét a költségvetési hiány lefaragásához szükséges kiadáscsökkentési javaslatok között az elmúlt hetekben: a parlament létszámának csökkentése.

Makkay József

Makkay József

Kiskapuk országa: Románia harca az adócsalás ellen

Románia lakossága és politikai elitje nem szabálykövető társadalmat alkot: az emberek többsége keresi a kiskapukat. Az adócsalás felismerésében és a helyzet orvoslásában rejlik, miként lehet az ország gazdaságát megmenteni az összeomlástól.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?

Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.

Balogh Levente

Balogh Levente

Amerika magunkra hagy?

Az amerikai csapatkivonásra adott egyes román reakciók alapján szinte már arra lehetett következtetni, hogy az Egyesült Államok az utolsó közlegényt is repülőre ültette, majd szívélyesen felkérte az oroszokat, hogy vegyék át a helyét.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Lázba hoz még valakit az autonómia a román nacionalistákon kívül?

Székelyföld önrendelkezése napjának „megünneplése”, majd egy bukaresti parlamenti felszólalásra érkezett szokásos hőzöngés apropóján rövid időre a figyelem középpontjába került a területi autonómia kérdése.

Balogh Levente

Balogh Levente

Talárosok, mint a demokrácia sírásói?

Nincs miért szépíteni: az alkotmánybíróság ítéletével, amellyel megsemmisítette a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait módosító törvényt, tovább erodálta a román jogállamisági intézményekbe vetett, még meglévő bizalmat.

Balogh Levente

Balogh Levente

Budapest a csúcson?

Bár a budapesti Ukrajna-csúcs időpontja bizonytalan, azért kijelenthető: a közkeletű vélekedéssel ellentétben a jelek szerint a hála mégiscsak politikai kategória – legalábbis Donald Trump akként tekinti Orbán Viktor magyar kormányfővel való viszonyában.

Hirdetés