2010. szeptember 23., 11:192010. szeptember 23., 11:19
Az egyik legdurvább esemény Nagyváradon történt, ahol a helyi önkormányzat saját embereivel szedette le a magántulajdonban lévő épületek falára fölszerelt, szintén magántulajdont képező magyar utcanévtáblákat. Amennyire pitiáner, annyira vérlázító gesztusról van szó, hiszen a helyhatóság épp az általa is gyakran a fejlesztések kerékkötőjeként emlegetett gazdasági válság kellős közepén döntött úgy, hogy a város több tízezer magyar adófizetőjének pénzéből is fizetett közterület-fenntartók infrastruktúráját és munkaerejét használja fel egy magyarellenes intézkedés kivitelezésére.
Hogy kit zavartak a belvárosi utcák történelmi neveit tartalmazó táblák, azt nem tudni, mindenesetre ezúton is az illetékesek figyelmébe ajánljuk a szászföldi példát, ahol az egykori szász településeken díszes gót betűkkel az eredeti, történelmi német elnevezéseket is feltüntetik az eltérő színű táblákon. Ha azok nem törvénytelenek, akkor a váradiak sem. Ezért az önkormányzat ellen magántulajdon-rongálás miatt pert kell indítani, a táblákat pedig a lehető legsürgősebben vissza kell helyezni. Az ombudsmani hivatal pedig, amelynek elvileg a polgárok közötti jog- és esélyegyenlőség felügyelete lenne a feladata, külön szégyellheti magát gyalázatos, az intézmény lényegével ellentétes álláspontja miatt. Hasonló a helyzet a Székelyföldön is: Sepsiszentgyörgyön a román sovinizmus egyik hírhedt képviselője mérgezi a magyar–román viszonyt, Csíkszeredában pedig szintén kívülállók szítják az indulatokat.
| Eltűnt lobogó: rágalmazásért perelne az MPP |
Holott egyértelmű: ha egy vidéken elsöprő többségben élnek egy nemzetiség képviselői, akkor jogos, hogy az ő nyelvükön szerepeljenek először az információk. (Mindemellett akkor sem történik tragédia, ha nem így van – de ez is a kulturáltság és a tolerancia egyik fokmérője). A körülmények ismeretében amúgy nehéz nem arra gondolni, hogy a permanensen lappangó magyarellenesség megnyilvánulásain túl elterelő hadműveletről is szó van. Az ország gazdasága továbbra is lejtmenetben, a szociális feszültség nőttön nő – ennek levezetésére pedig régi, jól bevált recept a kisebbségellenes indulatok felszítása. A konfliktus megelőzése érdekében az incidenseket a nyilvánosság bevonásával, a brüsszeli hatóságokat és ha kell, a strasbourgi emberi jogi bíróságot is tájékoztatva kell rendezni – de talán még fontosabb, hogy a közvetlen kapcsolatteremtés lehetőségeit kihasználva tudatosítsuk a román polgárokban: aljas politikai játszma eszközeiként kívánják őket felhasználni. Vagy valóban van olyan román közalkalmazott, akinek attól nő 25 százalékkal a fizetése, ha Nagyváradon a str. Jean Calvin felirat mellett nem látható a Kálvin utca feliratú tábla?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok