2010. június 23., 11:172010. június 23., 11:17
A jelek szerint ugyanakkor Emil Bocék itthon erőteljesen gyomrozzák a magyar alakulatot, adja be a derekát, az ügyben illetékes környezetvédelmi és művelődési miniszterei révén járuljon hozzá a bányanyitás jóváhagyásához – sőt nem csodálkoznánk, ha Verespatak ügye konkrét alku tárgyát képezné a két alakulat között.
A spekulációkon túlmenően sokatmondó, hogy a zöld tárca magyar vezetője az engedélyezési folyamat újraindításáról szóló bejelentésekor – mosom kezeimet formán – megjegyezte: ha a beruházó kanadaiak tiszteletben tartják a hazai jogszabályokat, akkor nem marad más választása, mint rábólintani. Csakhogy olyan ország környezetvédelmi minisztereként, amelynek korábban többször meggyűlt a baja az ipari létesítmények okozta szennyezésekkel, Borbélynak inkább az elveket, és nem a gazdasági érdekeket kellene szem előtt tartania.
Ahogy teszik azt például Nagybányán (a hely szelleme, ugye), ahol a pártok helyi szervezetei és az önkormányzat hadat üzent a környezetet és a lakosságot egyaránt súlyosan szennyező bányaipar ellen, amelynek kapcsán remélhetőleg a polgárok is kifejezik markáns véleményüket a közelgő népszavazáson. A Zazar-parti városban ciántechnológiás kitermelést tervező orosz multimilliárdosnak nem sikerült meggyőznie arról a nagybányaiakat, amivel Verespatak kapcsán a kanadaiak bombázzák folyamatosan a nyilvánosságot, mégpedig hogy a beruházás jelenti az egyedüli mentsvárat a helyi közösség számára. Arról nem beszélve, hogy a máramarosi megyeszékhely lakossága a saját bőrén tapasztalta meg, mekkora szakadék tátong a törvények betartása leple alatt elhangzó ígéretek és a gátszakadás valósága között.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok