Hirdetés

Verespatak

Lelkes természet- és állatvédőként nagy érdeklődéssel követem évek óta a Verespatakra tervezett gigantikus aranybánya megnyitása körüli huzavonát. Nyilván, a civileknek drukkolok, akiknek a szénája annak ellenére sem áll túl jól, hogy nyíltan melléjük állt például a Román Tudományos Akadémia vagy egy olyan, Romániában óriási befolyással rendelkező szervezet, mint a román ortodox egyház.

Babos Krisztina

2012. június 21., 09:342012. június 21., 09:34

A zöldek  munkája előtt megemelem a kalapom, hisz véleményem szerint igyekeztek minden rendelkezésükre álló eszközt megragadni a tiltakozó akciók során a Szénafesztiváltól a közvitákon való következetes kiállásig. Úgy tűnik viszont, hogy hiába apellálnak az emberek jóérzésére – szerintem ugyanis nincs az az aranymennyiség a világon, amiért érdemes volna négy, gazdag élővilággal rendelkező hegyet ledarálni, és a helyét évezredekre holdbéli tájjá változtatni –, sőt az észérvek sem hatnak, hisz a pokoli terv támogatóit az sem győzi meg, hogy világosan elmagyarázták ezerszer: a román gazdaságon nem segít az a mindössze 4 százalékos részesedés, melyről a kanadai befektetőkkel megkötött megállapodás szól.

Igen érdekes fordulatot hozott azonban a dologba a híres színésznő, Maia Morgenstern pár napja megjelentetett videója, melyet rövid idő alatt közel félmillióan néztek meg, és osztottak meg a közösségi portálokon. Én is meglájkoltam, és meg is osztottam, bár képtelen voltam másodjára is megnézni, mivel viszolygok az erőszaktól és undorodom a vértől meg a sebektől.

A szóban forgó jelenet épp olyan ütősre és kegyetlenre sikerült, amilyet az ügy megkíván. Arra próbál rádöbbenteni, hogy lényegében öncsonkításnak, perverziónak számít az, amit a kitermelést engedélyezni kívánó vezetőink akarnak. És talán sikerül visszaadnia a lelkesedését azoknak, akik az évek során belefáradtak a sziszifuszi meggyőző munkába, melyet igen szerény eszközökkel voltak kénytelenek folytatni a beruházók mindent elsöprő médiahadjáratával szemben.

Úgyhogy ismét reménykedve figyelem az eseményeket, és nagyon bízom abban, hogy a romániai sajtó – beleértve az általam is nagyra tartott lapokat – észhez tér, és végre képes lesz lemondani azokról a pénzekről, melyeket az ocsmány, bányanyitást népszerűsítő reklámokért kap.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés