2011. február 16., 10:192011. február 16., 10:19
„Szerencsésebbik” esetben valami rossz hírt hoz valamelyik hozzátartozómról, de ezt gyorsan el is vetettem, hiszen tapasztalatom szerint ilyenkor a kórházból telefonon hamarabb elérik az embert, mint ahogy a rendőr megérkezik. Nos, ezen morfondíroztam, miközben változatlan gyomorideggel ajtót nyitottam az egyenruhásnak. Ám, meglepetésemre, nem hozott rossz hírt egyik hozzátartozómról sem, sőt engem sem „gyanúsított” semmivel, hanem miután illedelmesen köszönt és bemutatkozott, mosolygósan közölte: csupán azért jött, hogy emlékeztessen, lejárt a személyi igazolványom, és ideje lenne felújítani. Aha! – villant át az agyamon – hát ezért nem kellett bírságot fizetnem a lakossági nyilvántartó irodában, és ezért voltak olyan kedvesek a hivatalnokok, mert a rendszer úgy működik, hogy a piszkos munkát elvégeztetik egy „fakabáttal”. Mondtam is neki, ha bírságot kell fizetnem, rosszkor jött, mert épp fizetés előtt állok, nincs egy vasam sem, meg egyébként is időközben kicseréltem a „buletinemet”. A rendőr erre elnevette magát, és megnyugtatott, szó nincs semmiféle bírságról, csupán nekik kötelességük egy lista alapján eljárni mindenkihez, aki nem újította fel az igazolványát időben, és szólni, hogy mielőbb tegyék meg. Jó hírre már kávéval is meg akartam kínálni a kedves rendőrt, de ő határozottan hárított, csupán az új igazolványomat kérte, hogy az adatokat beírhassa a nyilvántartóba. Aztán ugyanolyan illedelmesen, ahogy érkezett, távozott is, én pedig csak álltam és ámultam, mert egyből az az eset jutott eszembe, amikor az 1980-as években egyszer elhagytam a személyimet, és a hatóságokhoz kellett fordulnom másikért. No, akkor megszívattak rendesen: előbb nyilatkozatot kellett írnom egy szúrós tekintetű, igen mogorva milicista előtt, aki minden mondatomat kiforgatta, sőt időnként rám rivallt, mit, hogy írjak. Aztán ki kellett fizetnem egy eléggé vaskos büntetést a gondatlanságomért, hirdetést kellett feladnom az újságban, biztos, hogy mások is tudják, lássák, milyen balfácán vagyok, majd kereken három hónapot kellett várnom és gyomorideggel élnem. Közben megkerült a „buletin”, akkor megint le kellett írnom a mogorva előtt, hol, hogyan találtam meg, s utána élhettem nyugodtan, de a büntetésbe fizetett összeget nem térítették. Szóval, ha lassan is, de változik a világ...
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.