Vakvágányon

Kelet-európai fejjel, az itteni állapotokhoz szokott ember számára jóformán felfoghatatlan, miként történhet meg, hogy egy vonatjárat másodpercnyi pontossággal indul el vagy fut ki a pályaudvarról, és az ettől való eltérés súlyos következményeket von maga után. Mint ahogy nemrég történt a felkelő nap országában, ahol a vasúti társaság hivatalos közleményben adott hangot sajnálkozásának amiatt, hogy huszonöt másodperccel (!) korábban indult el az egyik vonat, megbocsáthatatlan kellemetlenségnek nevezve a pontatlanságot.

A pontossághoz való, már-már szürreálisnak tűnő ragaszkodáshoz képest nálunk nem kell műszaki meghibásodás, baleset vagy szélsőséges időjárás ahhoz, hogy akár többórás késlekedést halmozzon fel egy vonatjárat, ráadásul mindez rendszerint következmények nélkül marad. Na jó, tavaly októberben az akkori román közlekedési miniszter kilátásba helyezte a vasúti társaság vezérigazgatójának leváltását, miután órás késéssel futott be a dévai pályaudvarra a tárcavezetőt szállító szerelvény. De az akkori szigor meglehetősen átlátszó és művi volt, amivel a frissen kinevezett miniszter azt próbálta demonstrálni, hogy ki az úr a háznál. (És a leváltás elmaradt: a CFR-vezér önként távozott posztjáról.)

A romániai vasúttal nem az a baj, hogy nem japán (vagy svájci) óraműpontossággal működik, hanem hogy fenntarthatatlan az egész rendszer. Vonattal utazni Romániában felér egy időutazással, ráadásul a szó szoros értelmében, hiszen ugyanazt a távolságot ma több idő alatt teszi meg a gyorsnak kikiáltott járat, mint harminc vagy ötven évvel ezelőtt. És akkor a körülményekről, a helyhiányról, a túlzsúfolt, koszos vagonokról nem is beszéltünk.

A román államvasutak – a személyszállítási és a teherfuvarozó részleg egyaránt – folyamatos leépülésen megy keresztül, az életképes fejlesztési stratégiák hiánya és az évről évre apadó állami finanszírozás miatt pedig fokozatosan teret veszít a közúti közlekedéssel szemben. Ebben a helyzetben teljesen mellékes, hogy Lucian Şova jelenlegi szállítási miniszter túlélte a leváltását célzó, amúgy jogilag nem kötelező érvényű egyszerű indítványt, a rögvalóság ugyanis az, hogy eközben ugyanez a tárcavezető karját széttárva elismeri: nincs pénz vasúti kocsik vásárlására, felújítására, emiatt a társaság idén sem lesz képes korszerű szolgáltatást nyújtani az utazóközönség számára.

Marad tehát a több száz millió eurós adósságot maga előtt görgető állami vállalat a több kárt, mint hasznot hajtó menedzsmenttel, az átszervezés és magánosítás délibábjával, no meg persze a magát átverve és kifosztva érző utazóközönséggel. Amely számára Japán fényévnyi távolságot, teljesen más dimenziót jelent.