HIRDETÉS

Rostás Szabolcs

2018. július 04., 08:15

Vakvágányon

Romániában – és valószínűleg így vannak vele a többi volt szocialista országban is – mindig is a tudományos-fantasztikus kategóriába soroltuk a japánok precizitását, hatásköri fegyelmüket.

Kelet-európai fejjel, az itteni állapotokhoz szokott ember számára jóformán felfoghatatlan, miként történhet meg, hogy egy vonatjárat másodpercnyi pontossággal indul el vagy fut ki a pályaudvarról, és az ettől való eltérés súlyos következményeket von maga után. Mint ahogy nemrég történt a felkelő nap országában, ahol a vasúti társaság hivatalos közleményben adott hangot sajnálkozásának amiatt, hogy huszonöt másodperccel (!) korábban indult el az egyik vonat, megbocsáthatatlan kellemetlenségnek nevezve a pontatlanságot.

A pontossághoz való, már-már szürreálisnak tűnő ragaszkodáshoz képest nálunk nem kell műszaki meghibásodás, baleset vagy szélsőséges időjárás ahhoz, hogy akár többórás késlekedést halmozzon fel egy vonatjárat, ráadásul mindez rendszerint következmények nélkül marad. Na jó, tavaly októberben az akkori román közlekedési miniszter kilátásba helyezte a vasúti társaság vezérigazgatójának leváltását, miután órás késéssel futott be a dévai pályaudvarra a tárcavezetőt szállító szerelvény. De az akkori szigor meglehetősen átlátszó és művi volt, amivel a frissen kinevezett miniszter azt próbálta demonstrálni, hogy ki az úr a háznál. (És a leváltás elmaradt: a CFR-vezér önként távozott posztjáról.)

A romániai vasúttal nem az a baj, hogy nem japán (vagy svájci) óraműpontossággal működik, hanem hogy fenntarthatatlan az egész rendszer. Vonattal utazni Romániában felér egy időutazással, ráadásul a szó szoros értelmében, hiszen ugyanazt a távolságot ma több idő alatt teszi meg a gyorsnak kikiáltott járat, mint harminc vagy ötven évvel ezelőtt. És akkor a körülményekről, a helyhiányról, a túlzsúfolt, koszos vagonokról nem is beszéltünk.

A román államvasutak – a személyszállítási és a teherfuvarozó részleg egyaránt – folyamatos leépülésen megy keresztül, az életképes fejlesztési stratégiák hiánya és az évről évre apadó állami finanszírozás miatt pedig fokozatosan teret veszít a közúti közlekedéssel szemben. Ebben a helyzetben teljesen mellékes, hogy Lucian Şova jelenlegi szállítási miniszter túlélte a leváltását célzó, amúgy jogilag nem kötelező érvényű egyszerű indítványt, a rögvalóság ugyanis az, hogy eközben ugyanez a tárcavezető karját széttárva elismeri: nincs pénz vasúti kocsik vásárlására, felújítására, emiatt a társaság idén sem lesz képes korszerű szolgáltatást nyújtani az utazóközönség számára.

Marad tehát a több száz millió eurós adósságot maga előtt görgető állami vállalat a több kárt, mint hasznot hajtó menedzsmenttel, az átszervezés és magánosítás délibábjával, no meg persze a magát átverve és kifosztva érző utazóközönséggel. Amely számára Japán fényévnyi távolságot, teljesen más dimenziót jelent.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Bálint Eszter 2018. július 02., hétfő

Elkártyázott reményeink

Emelje fel a kezét a képernyő előtt vagy az újságból felnézve az a kedves olvasó, aki nem járt már úgy egy világvégének tűnő helyen, de akár egy belvárosi étteremben vagy egy turisztikai központban, hogy azért nem tudott vásárolni, enni, inni, mert nem lehetett bankkártyával fizetni.

Balogh Levente 2018. július 01., vasárnap

Önbuktató ellenzék

A kormányt buktatni akaró jobbközép román ellenzék bukott jókorát – így összegezhető a szerdai bizalmi szavazás végeredménye.

HIRDETÉS
Kiss Judit 2018. június 25., hétfő

A félig üres és félig teli pohár

Ismét a fehér papír fölé görnyed az érettségin egy végzős nemzedék, amelynek tagjai nem mondhatják el magukról, hogy könnyebb, testhezállóbb, életszerűbb megmérettetésen vesznek részt, mint a korábbi generációk.

Rostás Szabolcs 2018. június 25., hétfő

Az ártalmasság vélelme

Adva van egy politikai hatalom, amely nem hajlandó elismerni a vezetői büntetőperében született bírósági ítéleteket, ezért kifejezetten az igazságszolgáltatással szembekerült politikusok megmentése érdekében alkot vagy módosít kormányrendeleteket és törvényeket.

HIRDETÉS
Pataky István 2018. június 23., szombat

Orbán-gyűlölők és hiteltelenek

Ez az írás nem a kormányról és a PSD-ről szól. Dragneáról sem. Beszélnek, írnak róluk eleget a „független” elemzők.

Páva Adorján 2018. június 22., péntek

Jégtörő Cătălin

Megtört a jég. Csak idő kérdése volt, meddig lehet mesterségesen, mélységesen igazságtalan, álságos és csalárd módon fagypont alatt tartani a románok közvélekedését országuk felépítéséről, berendezkedéséről, a helyi erőforrások, javak felhasználásáról, elosztásáról, elszipolyoz&

HIRDETÉS
Kiss Judit 2018. június 20., szerda

Mielőtt magába szippant az álvalóság

„Hátborzongatóan emberszerű sellőtestet sodort partra az óceán! Megrázó felvételek!”, „A pápa támogatja Trumpot!”, „Permetezd körbe a házad ezzel az egyszerű szerrel, és örökre eltűnnek a hangyák!”, „Meghalt Rowan Atkinson, Mr. Bean megformálója!”

Rostás Szabolcs 2018. június 19., kedd

Korrupció, vadászat, hosszútávfutás

A feje tetejére állította a román belpolitikát az alkotmánybíróság döntése, amely szerint Klaus Johannis államfő köteles eleget tenni az igazságügy-miniszter kezdeményezésének, és le kell váltania a korrupcióellenes főügyészt.

Bálint Eszter 2018. június 17., vasárnap

Már tudjuk, miért nem épülnek az autópályák

Talán sokak számára elcsépeltnek hat a romániai autópálya-építések témája, de a mindenkori kormányok valahogy mindig okot szolgáltatnak arra, hogy bíráló hangvételű publicisztikákban szerepeljenek csak a sztrádák.

Balogh Levente 2018. június 14., csütörtök

Az orosz vébé – vagy mindannyiunké?

Mire e sorokat kinyomtatják, és az olvasók elé kerülnek, a meglehetősen szokatlan, csütörtöki kezdés nyomán már mindenki tudni fogja, hogyan végződött az oroszországi labdarúgó-világbajnokság nyitómeccse a házigazdák és Szaúd-Arábia között.

HIRDETÉS
Vélemény
Bálint Eszter: Elkártyázott reményeink

Emelje fel a kezét a képernyő előtt vagy az újságból felnézve az a kedves olvasó, aki nem járt ...

Balogh Levente: Önbuktató ellenzék

A kormányt buktatni akaró jobbközép román ellenzék bukott jókorát – így összegezhető ...

Rostás Szabolcs: Zöld jelzés a gyorshajtóknak

Örökzöld viták újjáéledésére alkalmas a román parlament alsóházának ...

HIRDETÉS
HIRDETÉS