2010. július 02., 10:472010. július 02., 10:47
Esetemben, visszagondolva a történetre, arra a megfejtésre jutottam, hogy a funkcionalitás azonossága, a hasonló szerep vállalása hozza közel egymáshoz – legalábbis az én tudatomban – a két történelmi nevet a kortárs Tamás Gábor nevével. Tinódi várról-várra, végvárról végvárra vándorolva mondta el lantja kíséretével hősök történeteit, vitézek cselekedeteit, honvédők kitartását, hogy reményt fakasszon, a megtartás igéivel gyógyítson, zenei hangok tüzével hozza izzásba hallgatói lelkét... Pár századdal később egy francia katonatiszt, maga is a forradalom lázában égve, olyan dalt komponált, amely milliókat töltött el lelkesedéssel, indított a barikádokra, alapozva az új, polgári világot. Aztán különösebb propaganda nélkül vált az egész Európa indulójává, a szerző országának mindmáig himnuszává. Micsoda vakmerőség részemről Tamás Gáborral folytatnom eszmefuttatásomat! Egy könnyűzene-énekessel, aki többnyire érzelmes dalokat ad elő! (Figyelem, igényes és avatott műélvezők: az érzelmes nem azonos az érzelgőssel, szirupossal, csöpögőssel, stb...) Tehát van egy énekesünk, aki, mint Tinódi, szintén vándorénekes, mert Erdélyországban és Magyarországon is hallatja hangját szüntelen, s akinek a népszerűségéhez nem kell nekem már semmit hozzáadnom s ez az írás sem ezért született... Csak azért mondom el mindezeket, hogy beszámolhassak arról a hangulatról, megindító tömegpszichózisról, amely koncertjein kialakul, amely örömöt szerez, szebbé teszi a szürke hétköznapjainkat, de mindenekfölött közösséget formál és erősít azok között, akik egyébként együvé tartoznak, csak nemigen adódik alkalmuk arra, hogy ezt megéljék, hogy ez bennük kiteljesedjék...
Nem vagyok illetékes zenei szakvéleményt mondani, de tapasztalván azt – mondhatni társadalmi hatást –, amit ez az erdélyi, magyar identitású svéd állampolgár kivált, azt kell mondanom: „Köszönjük”. Köszönöm én most azok nevében is, akik a szórványok szórványában élnek, akiket talán már sokan „le is írtak” a magyarság leltárából, s ahova Tamás Gábor mégis elment és csodát művelt: telt házak énekelték vele együtt Medgyesen, Segesváron, Nagyenyeden, Gyulafehérváron és még számos városban, városkában, sőt falucskában a mára már új himnusszá vált saját szerzeményét: Óh, Erdély, szép hazám...
Nemcsak a színpadon, a mindig zsúfolásig megtelő termekben két-három órán át tartó szertartás ez, hanem egy olyan misztérium, amely a lelkekben tartósan és áldásosan továbbtörténik...
Csép Sándor
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok