Ukrajna: időhúzás, taktikázás és háborús riogatás

Úgy tűnik, Trump annak érdekében, hogy minél hamarabb a Tajvan körül egyre inkább izmozó Kínával való rivalizálásra fordíthassa országa erőforrásainak nagy részét, továbbra is nagyon szeretne kikeveredni az ukrajnai proxyháborúból, amelybe az előző, Biden-adminisztráció ment bele az oroszok ellen Ukrajna lerohanását követően.

Ehhez az eddigiek alapján azt is elfogadható árnak tartaná, hogy Ukrajna feladja részben orosz megszállás alá került, amúgy is oroszajkú többség által lakott területeit.

Az európai vezetők egy részének magatartása egyrészt ideológiai okokra vezethető vissza: mivel politikailag a Trumppal ellentétes oldalon állnak, nagyon nem szeretnék, hogy az amerikai elnök sikeres legyen.

Ezért aztán az úgynevezett „Tettrekészek koalíciójának” életre hívásával próbálják valamilyen módon folytatni a harci eszközök és a pénz Ukrajnába küldését.

azaz nem szeretnék, ha Amerika elhappolná előlük az összes zsíros ukrajnai bizniszt, amelyek egyrészt az ukrán ásványkincsek kitermeléséhez, másrészt az újjáépítéshez, harmadrészt pedig a mezőgazdasághoz kapcsolódnak.

A középtávú cél emellett békefenntartó egységek Ukrajnába küldése, ami meglehetősen rizikós feladat, hiszen ha a franciák és a britek nyomán más NATO-tagországok is hajlandóságot mutatnak arra, hogy részt vegyenek az úgynevezett békefenntartásban, akkor bármikor fennáll a NATO és az oroszok közötti konfliktus veszélye.

Ez azonban még messze van, most ugyanis úgy tűnik, hogy a fentebb felsorolt okok miatt az Emmanuel Macron francia elnök – akinek országában most éppen nagyon úgy néz ki, hogy a demokrácia és az európai kultúra nagyobb dicsőségére az igazságszolgáltatást bevetve próbálják meg félreállítani az útból a legnépszerűbb, de a mainstream számára kényelmetlen államfőjelöltet – kezdeményezésére összeállt európai koalíció legfőbb elfoglaltsága az, hogy meghiúsítsa a Trump által tető alá hozni kívánt tűzszünetet.

Nem mintha nekik lenne stratégiájuk arra, hogyan érjék el amúgy is homályosan felvázolt céljaikat, hiszen az oroszokat szép szóval biztos nem lehet kiparancsolni a már megszállt ukrán területekről. De legalább a médiában eljátszhatják a szegény ukránokért aggódó jóembert, pocskondiázhatják Trumpékat, és igyekezhetnek biztosítani, hogy megtérüljön számukra az Ukrajnának küldött fegyverek és pénz jelentette befektetés – mindeközben pedig az ukrán katonák és civilek továbbra is százával, ezrével halnak meg a háborúban.

De ha már békestratégia nincs, akkor a jelek szerint legalább a háborút sem tartják elvetendő opciónak – legalábbis nehéz másként értékelni azt a döbbenetes performanszot, amit Hadja Lahbib, a humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztos mutatott be, amikor arra szólította az európai polgárokat, hogy állítsanak össze 72 órára elegendő vészhelyzeti tartalékot.

Ezen információkat azonban kötelesek azonnal megosztani a nyilvánossággal.

Ellenkező esetben pánikkeltésről és riogatásról van szó – bár lehet, hogy épp az a cél, hogy tovább növeljék a szorongást és a bizonytalanságot az európai polgárok körében, ezáltal még inkább befolyásolhatóvá téve őket.

Persze ne legyünk igazságtalanok –

Az az eddigi amerikai-orosz tárgyalásokból leszűrhető, hogy Moszkva egyelőre még mindig nyeregben érzi magát annak nyomán, hogy hadjárata ha lassan is, de halad, és ha méterről méterre is, de sikerül előre nyomulnia Ukrajnában.

Így aztán egyértelműen húzzák az időt, nemigen hajlanak a tűzszünetre.

Az ugyanis, hogy annak egyik feltételéül az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás leállítását követelik, miközben erre jelenleg nem csupán az európai országok nem hajlandóak, de még Washington sem,

Ráadásul Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes eheti nyilatkozata, miszerint Moszkva még mindig nem látja, hogy az amerikai békejavaslat érdemben megoldaná a problémákat, amelyek miatt lerohanták Ukrajnát – miközben Washington az eddigi nyilatkozatok alapján hajlandó elfogadni a realitásokat, és belemenni abba, hogy Ukrajna feladja területeinek egy részét, és ne csatlakozzon a NATO-hoz – határozottan nem a jóhiszeműség jele.

Emiatt már Trump is összevonta a szemöldökét, kérdéses azonban, hogy ha az eddigi szankciók hatástalanok voltak, hogyan tudná rászorítani Putyint a békére.

Moszkvában vélhetően úgy gondolják, hogy

Ha viszont fenntartják, hogy a nyugati katonai szövetségnek vissza kell vonulnia Közép- és Kelet-Európából, az természetesen irreális elvárás – legfeljebb az ukrán területek megtartását eredményező kompromisszum kiinduló pontja lehet, miszerint Moszkva vihet néhány régiót, amelyeknek a lakossága úgysem szívesen tartozna ismét a korábban ellene szabályos hadjáratot folytató Kijev fennhatósága alá, de tudomásul kell vennie, hogy a többi ország – beleértve a baltiakat is – maga határozza meg, hogy mely biztonsági szövetség része kíván lenni.

Egyrészt az oroszok időhúzó taktikázása miatt, másrészt azért, mert Európa és Washington egymást keresztbe verő lépéseket tesz Ukrajna kapcsán – a helyzetet még tovább rontja, hogy az Atlanti-óceán két partja között gazdasági rivalizálás és vámháború is fenyeget.
Amivel mindenki veszít – de a legnagyobb mértékben mi, európaiak.