Hirdetés

Újabb kempinskik

Nem feltételezhető Kelemen Hunorról, hogy visszasírja a kommunizmust, és hogy meggyőződéssel állítja piedesztálra a Ceauşescu-diktatúra egyik legmegveszekedettebb talpnyalóját, a rezsim propagandagépezetét goebbelszi fordulatszámra kapcsoló Adrian Păunescut.

Rostás Szabolcs

2010. november 18., 10:462010. november 18., 10:46

Biztosak lehetünk abban, hogy demokrataként, de főképp költőként és irodalmárként az RMDSZ-es politikus teljesen tisztában van a diktátor udvari költőjének a rendszerváltás előtt és után kifejtett politikai és „kulturális” tevékenységével, nem utolsó sorban a szélsőséges magyarellenesség terén vadimi mélységig süllyedő hangulatkeltésével. Éppen eme ismérvek alapján válthatott ki – okkal és joggal – felháborodást a művelődési miniszter gesztusa, amellyel rövid, de velős dicshimnuszt zengett a nacionálkommunizmus bárdjának halálára.

Azóta valószínűleg megbánta ő is, hogy „angyali nagylelkűséggel” ruházta fel azt a Păunescut, aki tavaly a román nemzeti érzelmek lábbal tiprását láttatta abban, hogy egy magyar került a kultuszminisztérium élére. Mindez azonban nem változtat azon, hogy Kelemen Hunor – ráadásul kettős minőségben: demokrataként és magyarként – óriási baklövést követett el a gyászbeszéddel. Hiszen román politikusokhoz, irodalmárokhoz, kritikusokhoz hasonlóan vehette volna a bátorságot, és a hazai kultúra első számú pártfogójaként leránthatta volna a leplet az agymosás nemzeti-kommunista főpapjáról – de legalább megtehette volna, hogy hallgat.

De nem tette meg, és ezáltal ugyanúgy lejáratta magát, mint Alföldi Róbert, aki most azt próbálja elhitetni, hogy Erdély elcsatolásának a Nemzeti Színházban való megünneplésével Magyarország és Románia közeledését kívánta szolgálni a kultúra és a művészet segítségével. Holott ezt a színidirektor-rendező leginkább azzal segítette volna elő, ha mondjuk színpadra állít egy darabot a bukaresti nemzetiben, mostani gesztusával azonban csak olajat öntött a tűzre. Egyszerűen felfoghatatlan, miért gondolják úgy egyesek Romániában vagy az anyaországban – Kempinskin innen és túl –, hogy megalapozhatják a magyar–román megbékélést az effajta behódolással. A közös történelmi sérelmek állandó felemlegetése, a parttalan trianonozás és decemberelsejézés persze sehová sem vezet, a nemzeti érzelmek félresöprése azonban több, mint tévedés.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés