A történelemben, ezen belül a magyar, illetve a román történelem évszázados találkozásában – miként minden más népek és nemzetek történetében – láthatók azok a mozzanatok és események, amelyek az egyik fél számára pozitívak, a másik fél számára negatívak, s amelyeket mindkét fél másképpen értékel és érzékel.
2013. június 06., 08:472013. június 06., 08:47
Ilyen a magyar–román közös történelemben 1920 Trianonja – és 1947 Párizsa –, de ugyanilyen kétféleképpen rögzült és a köztudatban számon tartott történelmi pillanat Gyulafehérvár december elsejéje vagy például a pesti március 15-ébõl kibontakozott 1848–49. évi magyar forradalom és szabadságharc egy-egy szakasza. Ebbõl a megközelítésbõl mind a román fél Trianont éltetõ, mind a magyar fél június 4-ét gyásznapként meghatározó álláspontja világos, és a maga szemszögébõl nézve érthetõ. A politikum és az átlagember szintjén egyaránt. Ezt mindenkinek, erdélyi esetünkben mind a román, mind a magyar félnek tudomásul kell vennie, s ha ezt megtettük, hozzáfoghatunk ahhoz a kibeszéléshez, amelynek mentén – talán – kezelhetõvé válhat az utódállami – román, szerb, ukrán, szlovák – paranoia. Hozzáteszem: egyben magyar is, mert a mindkét világháborút lezáró békeaktusok tulajdonképpen mindannyiunkat megnyomorítottak, kik Kelet-Közép Európában, pontosabban a Trianonban szétszedett Osztrák–Magyar Monarchia valamikori térségében élünk. Hiszen világosan látszik, hogy amekkora kereszt számunkra a nemzeti kisebbségi lét, legalább akkora kereszt vagyunk mi, magyarok az utódállamok számára. Legalábbis mindaddig, amíg létre nem jön a – Kende Pétert idézve – társadalmi és nemzeti közösségek önrendelkezésén és szabad megegyezésén alapuló tartós rend. Vagy amíg beolvadunk – amitõl õrizzük meg magunkat, s minket az Isten. És hozzáteszem azt is, hogy mindezért az európai mindenkori nemzetállami õrületet struccpolitikával kezelõknek sem lehet nyugodt a lelkiismerete. És a miénk sem, amíg végre fel és rá nem ébredünk arra, hogy a fájdalom kibeszélése mellett azt is világosan meg kell fogalmaznunk és megértetnünk, hogy nem eszközként, de célként mit akarunk, s annak eléréséért tenni mit és hogyan akarunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!