2010. július 12., 10:032010. július 12., 10:03
A közalkalmazottak bérének csökkentése és az áfa emelése most megannyi vádpont, amelyet az ország lakossága az RMDSZ bűnéül ró fel. Érthető, hogy ez idegességet kelt a szövetség vezető politikusai körében, és hogy akad olyan is, aki – talán mintegy a jövendő hatalmi harcokra készülődve – súlyos bírálatokat fogalmaz meg az RMDSZ vezetésével szemben. Persze az is benne van a pakliban, hogy Frunda György csupán előre menekül azt követően, hogy Traian Băsescu első számú közellenséggé nyilvánította az ANI-törvény „megtorpedózása” miatt, és a legjobb védekezés a támadás alapon a szövetség által a PDL és Băsescu iránt tanúsított túlzott lojalitás bírálatával próbálja a maga oldalára állítani a választókat. A belső konfliktusokat külső ellentétek is súlyosbítják. A Fidesz és az RMDSZ közötti viszony nem túl szívélyes volta már az első Orbán-kormány óta közismert, mint ahogy az is, hogy most vélhetően az EMNT számít majd a budapesti kabinet legfontosabb erdélyi partnerének. Ennek megakadályozására tett kísérletként értékelhető Markó Béla azon kijelentése, amelyben a romániai magyarság szervezeti, politikai és érdekvédelmi önállóságának támogatását kéri a magyar kormánytól. Ez ugyanis burkoltan arra utal, hogy az RMDSZ azt szeretné: a Fidesz ne sorolja az ellenség kategóriába a szövetséget, és ne akarja az RMDSZ kihagyásával irányítása alá vonni a romániai magyar politikát. Markó kérésének beteljesülése azonban legalább annyira kétséges, mint amennyire kétesélyes az, hogy az RMDSZ-nek és a Markó-féle irányvonalnak sikerül-e súlyos veszteség nélkül egyszerre három fronton, a belső „ellenzékkel”, az erdélyi riválisokkal és a budapesti kormánnyal szemben is eredményesen küzdenie.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.