Timmermans szereptévesztése

A kabinettel szemben megfogalmazott bírálatok zöme helytálló – onnan, hogy tökéletesen koncepciótlan a gazdaságpolitikája, amelynek egyetlen stabil eleme az osztogatás, noha nincs miből, addig, hogy bizony van alapjuk azoknak a vádaknak, miszerint az igazságszolgáltatás működését szolgáló törvények módosításának okai között elég nagy mértékben nyom a latban az, hogy Dragnea megússza a jogi felelősségre vonást. Csakhogy az a mód és hangnem, ahogy a kormánnyal szemben az Európai Bizottság, különösen pedig annak első alelnöke, Frans Timmermans az elmúlt napokban föllépett, egyrészt már a stílusa miatt is elfogadhatatlan, másrészt kontraproduktív is.

Az EB-alelnök ugyanis úgy állt ki a pulpitusra, és úgy beszélt, mint egy szigorú tanár, aki megfeddi a renitenskedő diákot, és drasztikus retorziókkal fenyegeti. Márpedig Timmermanst pozíciója nem jogosítja fel arra, hogy bármely tagállamról így beszéljen, legyen az Románia, Magyarország vagy akár Németország – bár megkockáztatjuk, hogy utóbbi esetében nem is nagyon merne ilyen hangnemet megütni. Ő ugyanis nem tanár, nem gyám, és nem is helytartó, aki kioktató hangnemben beszélhet az „alárendeltekkel”, mint ahogy Brüsszel sem a Fényes Porta vagy Moszkva – még akkor sem, ha az EB-nek alapvetően az uniós szerződések betartásának felügyelete is a hatáskörébe tartozik. Timmermans azonban úgy dobálózott a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlenségének megsértésére vonatkozó vádakkal, és úgy fenyegetőzött, hogy minderről nem vett tudomást.

Csak az a gond – és ismételjük: mi sem értünk egyet maradéktalanul a kormány igazságügyet érintő döntéseivel –, hogy a jogállamiság sérelme sajnos az utóbbi időben olyan bunkósbot lett, amivel bárkire le lehet csapni, aki valamilyen okból nem tetszik az EU nagyobb tagállamai vezetőinek, illetve a brüsszeli bizottság illetékeseinek. Az pedig különösen visszatetsző, hogy Timmermans – és Antonio Tajani EP-elnök is – úgy aggódik a romániai igazságszolgáltatás függetlenségéért, hogy közben arra próbálja rávenni a román illetékeseket: hassanak oda, hogy az ő szájuk íze szerint alakuljon a Laura Codruța Kövesi volt DNA-főügyész elleni eljárás.

Lehet persze vitatni a Kövesi ellen elrendelt bűnügyi felügyelet szigorának indokoltságát, de azért nem igazán emlékszünk arra, hogy Brüsszel ugyanígy aggódott volna, amikor a DNA futószalagon hurcolta meg a nyilvánosság előtt a bilincsbe vert politikusokat, üzletembereket, vagy hogy összevonta volna a szemöldökét, amikor kiderült, hogy nem állnak a meghurcolt illetékesekkel szembeni vádak. Arról nem is beszélve, hogy az EB illetékesei akkor valahogy nem méltóztatnak aggódni a román jogállamiság, az igazságszolgáltatás függetlensége és a politikai beavatkozás miatt, amikor a magyar közösség intézményeitől vagy tagjaitól lopnak el mondvacsinált okokra hivatkozva jogerős bírósági ítéletekkel ingatlanokat, vagy amikor a DNA rosszindulatú keresztkérdésekkel zaklat magyar szülőket csak azért, mert egy bizonyos iskolába merték íratni a gyereküket – mint a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium esetében. Ráadásul az EB alelnöke éppen hogy érveket adott a bukaresti kormány kezébe, amely most egyáltalán nem alaptalanul vádolhatja azzal, hogy kettős mércét alkalmaz, amikor bele akar szólni egy éppen zajló bűnvádi eljárás menetébe.

Timmermans szereptévesztése persze nem véletlen: mint az európai szocialisták csúcsjelöltje az EB-elnöki posztra – már arra az esetre, ha nyernének az EP-választáson – máris kampányba kezdett. És mivel a legfőbb ellenfél néppárt csúcsjelöltje, Manfred Weber már hozott egy kisebb áldozatot a Fidesz tagságának felfüggesztésével, hogy eleget tegyen a párton belüli balliberális irányba húzó erőknek, illetve hogy ne rontsa az együttműködés esélyeit a szocialistákkal, most ő is igyekszik az igazság rettenthetetlen bajnokának szerepében tetszelegni azáltal, hogy a saját pártcsaládjába tartozó, de rossz hírű román szocialisták által irányított bukaresti kormányt pocskondiázza.
Márpedig ilyen körülmények között ezzel nemcsak a saját, hanem az EB hitelességének is sokat árt.