Hirdetés

Tarlóégetés

Az utóbbi években minden tavasszal gondok vannak a tarlótüzekkel. Ez nagyrészt a nemtörődömség számlájára írható, mivel egy magára valamit adó gazda már ősszel rendet rak a földjein – mondják sokan, és valószínűleg igazuk is van. Ilyenkor fölemlegetik, hogy bezzeg régen rend volt a falvakon…

Babos Krisztina

2012. március 20., 09:002012. március 20., 09:00

Nagymamám is sokszor emlegette, „hogy bezzeg régen, amikor magyarok voltunk” (utalva az 1940 és ’45 közötti időszakra), járták a „kokastollas csendőrök” a falut. A szőlősbe, mely akkor még el volt kerítve, nem volt bejárásuk csak azoknak, akiknek volt ültetvényük, illetve pincéjük, azonban ők is meg kellett hogy indokolják, miért mennek ki, ha épp nem volt szezonja valamilyen munkának.

Akit a határon lopáson értek, annak jaj volt. A csendőrök gyakran a hátára kötötték azt, amit épp el akart tökíteni, majd többször végigverték a falun korbácscsal, és azt kellett kiabálnia, hogy „így jár, aki lop!”. A családi elbeszélések alapján így kétkedve hallgatom, amikor a magyar csendőrök által elkövetett kegyetlenkedésekről beszélnek. Bár annak, hogy a nagyszüleim emlékében ennyire pozitív kép maradt meg róluk, nem kizárt, hogy a csendőrös időket követő kollektivizálásnak is jelentős szerepe volt.

Nemritkán ugyanis épp azokból lettek a párttitkárok és a falu vezetői, akiket a kokastollasok korbáccsal próbáltak meg jobb belátásra bírni. A régi falusi rendet azonban nemcsak a csendőrök kemény fellépése szavatolta. Másképp viszonyultak a földjeikhez ugyanis azok, akik néhány hektár megműveléséből kényelmesen meg tudtak élni. És akik tudták: ennivaló mindenkinek kell, így a terményüket el tudják adni tisztességes áron. Manapság viszont szinte lehetetlen megélniük a mezőgazdaságból azoknak, akiknek nincsenek gépeik, és nem gazdálkodnak több száz hektáron.

A multik pedig manipulálják a piacokat, ellehetetlenítve a kistermelőket. Némiképp érthető hát, hogy nem úgy viszonyulnak az emberek a termőterületeikhez, mint régen, és nem tisztítják meg minden ősszel gondosan a földjüket. Főképp, ha megdolgozták ezeket, és annyira lenyomták időközben az illető termény árát, hogy nem érte meg kifizetni a betakarítással járó költségeket. A tarlóégetés problémája emiatt szerintem nem oldható meg büntetésekkel, sokkal inkább azzal, hogy megpróbáljuk visszaadni a paraszti munka becsületét. Mert akkor valószínűleg a felelősségtudat is újra kialakul az emberekben, hisz a falun élők szántszándékkal nem ártanak a környezetnek, mert pontosan tudják: vigyázniuk kell az élővilágra, ugyanis évről évre ez biztosítja a létalapjukat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés