2012. október 04., 09:082012. október 04., 09:08
Ha ugyanis elfogadjuk, hogy minden nép és nemzet kulturális és akár politikai létezésének, fejlődésének hosszú távú és alapvető letéteményese az anyanyelvű templom és iskola, e keretben pedig a felsőfokú és szakszerű képzés, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a nemzetben gondolkodó és cselekvő, magyarországi és erdélyi politikai erőknek és szereplőknek (is) köszönhetően létrejött két erdélyi magyar felsőoktatási intézmény az erdélyi magyarság megmaradásának a bástyái.
A két intézmény létezése a példája annak, hogy lám, miként lehet és kell a nyolcvanas évek nagy és nemes tettekkel kapcsolatos álmodozásait valósággá tenni, hogyan lehet és kell a szót tettnek követnie ahhoz, hogy egyről a kettőre jussunk. Mert siránkozásból, (ön)sajnálkozásból, a tanuljunk meg kicsik lenni féle agymosásból valóban csak a semmit lehet „építeni”, esetleg önmagunk sírját ásni.
Kicsit ugyan sarkosnak tűnik Orbán Viktor magyar kormányfőnek a megfogalmazása, miszerint az önsajnálat és a lebeszélés együtt már a következő néhány évtizedben elvezet a magyar nemzet biztos pusztulásához – a helyzet talán mégsem ennyire borús –, ezzel együtt jól és mindig jókor jön az összefogásra, az önépítkező cselekvésre, az együtt és egymásért folytatott munkára s a pozitív, előre vivő, felhajtó erők, szavak és tettek mozgósítására való biztatás.
Miként helyénvaló néhai fejedelmünk, Bocskai István a nemzetben való gondolkodásra buzdító tanácsának felelevenítése, ezzel egyidejűleg az ifjúság szívében és agyában is a némelykori rendcsinálás. Aki ettől meggyőződésből vagy valaminő divatos, de romboló áramlat előtti megfelelési kényszerből, netán megrendelt szolgaiságból eredően viszket, hát vakarózzék. Vagy menjen allergológushoz.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.