Szivárványszínű jövőkép, avagy az identitászavar szabadsága

Keresztény szülőként egyetértek az Európai Unió szellemiségével és az „európai hagyományokkal” szembenálló magyarországi törvényi szabályozással. Én sem szeretném, ha még általános iskolás legkisebbik lányomat bárki meggyőzné, hogy fiú is lehetne. Egyetértettem a korábbi parlamenti döntéssel is, amely meghatározta a hagyományos család fogalmát, és gyakorlatilag megtiltotta az azonos nemű pároknak az örökbefogadást.

Persze, az fáj az európai hatalmasoknak, a jelenleg piacgazdasággal és mindenféle emberi és emberen kívüli jogokkal elmanipulált, egyre táposodó választóiknak, hogy Magyarország példát mutat térségbeli szomszédai számára. Nem alkalmaz szexuális megkülönböztetést állampolgárai számára, de nem támogatja (még) a melegek házasságát és az örökbefogadást, helyette a hagyományos családot helyezi előtérbe, és azt segíti különböző családtámogatási programokkal. Hallani sem akar arról, hogy – talán már a közeljövőben bevezetve a „fejlett Nyugaton” – az apát „szülő 1”, az anyát pedig „szülő 2” új megnevezéssel definiálja. És a Megváltó nemében sem kételkedik, marad klasszikusan értelmezett keresztyénnek. Már aki, mert számosan vannak már, akik eljutottak az identitászavar szabadságához. Erre időszerű példa az, hogy a pornólapok követésének elméleti tiltása mellett lehessen szabadon beszélni a 18 éven aluliaknak a másneműség lehetőségeiről.

A tabutól a szabadosságig nagyon sok az árnyalat. Én magam is többször tudatosan kerestem a szembesülést. San Franciscó-i tartózkodásom során jártam Castróban, a világ talán leghíresebb LMBT-negyedében, ahol még a gyalogosátkelők is szivárványszínekben pompáznak. Berlinben a Brandenburgi kapu túloldalán, a Reichstaggal szemben levő Tiergarten parkban véletlenül „belebotlottam” a holokauszt meleg áldozatainak állított emlékhelybe. Egy hasáb alakú zárt termet alakítottak ki, amelybe két oldalról egy-egy ablakon lehetett betekinteni. A teremben egy képernyőn vetítés zajlott, két férfi csókolózásáról szólt a videófelvétel. Innen siettem a Charlie-ponthoz, ahol annak idején az amerikai katonák a határzónát alakították ki a második világháborúban vesztes Németország felosztott fővárosában.

Évekkel ezelőtt az általam irányított dohányzáskutatásban szereplő társaimmal együtt Chicagóban vettünk részt egy szakmai konferencián. A kedvező részvétel érdekében beiratkoztunk az Egyesült államok „first one” dohányzási szakmai szervezetébe. Online kérdőívet kellett kitölteni, ahol először nevünk, majd nemünk felől érdeklődtek. Összesen nyolc választ lehetett megadni, én maradtam a legelsőnél. Férfiasságomban nem kételkedtem, bár a „megtépázás” és a „csábítás” fogalmai ott „lebegtek a levegőben”.

Nagyon, de nagyon sajnálatosnak tartom, hogy az Európai Unió Magyarország-ellenes politikája nem kímélte a foci-Európa-bajnokságot. Az Orbán-kormány állítólagos melegellenessége hideg fogadtatással párosult a német–magyar meccsen. Miután az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nem engedélyezte a müncheni stadion szivárványszínű kivilágítását, csak színes lógójával támogatta az ügyet, a holokauszt meleg áldozatait egykor halálba küldő SS-tisztek mai unokái, dédunokái megtiltották a magyar focidrukkerek felvonulását, és megtűrték, hogy a magyar himnusz éneklése közben egy szivárványszínű zászlós polgár beszaladjon a pályára. Kikérem magamnak, sokakkal együtt, az ilyen sértő, megalázó, ember- és nemzetellenes magatartást! A nemzeti himnusz éneklésekor ugyanis semmilyen más szimbólumnak nincs helye! Fájdalmamban Marco Rossi tréner mélyen józan embersége vigasztal – akárcsak Schäfer Andrást a meccs után –, aki végigénekelte a magyar himnuszt, és talán észre sem vette a szivárványos „bohócot”.

A szerencse ezúttal a hatalmasokat szolgálta, de egyáltalán nem biztos, hogy mindig így lesz. Löw kapitány racionálisan értékelte a helyzetet, és dicsérte a magyarokat. Pár nappal később a Magyarországnak intőt adó Mark Rutte holland miniszterelnök „fiai” már teljesen jogosan elvéreztek a még versenyben levő utolsó V4-es ország, Csehország futballcsapatával szemben.

Európa vezetői, Angela Merkel kancellárral az élen, irracionális módon szidják Magyarországot, minket. Milyen európai jövőképet rajzolnak meg – néhány kivételtől eltekintve – az Európai Unió terméketlen vagy legalábbis többségükben az európai átlagos termékenység alatt teljesítő vezetői? Az a néhány kivétel leginkább Közép-Kelet-Európára vonatkozik. Kimagasló pozitív jövőképet képvisel Orbán Viktor miniszterelnök öt gyermekével, unokáival. Már-már viccesnek, sőt tragikusnak tartom, hogy ő a homofób jövőkép megtestesítője Brüsszelben, aki ellentmond Európa azon hagyományának, amely a másneműségre való buzdítást már a gyermekkorban megengedi.

Tudtommal a keresztyénség Európa legjellegzetesebb hagyománya, ebből erednek kulturális értékei, az európai nemi mozgalom némi késéssel került a köztudatba. A keresztyénségnek valóban toleránsnak kell lennie, de nem adhatja fel saját elveit, értékeit, sőt a természettel sem mehet szembe. A természetes élet ugyanis egy nő és egy férfi kapcsolata által jön létre, a sperma- és petesejtbankok biztosította fogantatás túlburjánzása mesterséges és személytelen volta miatt nemigen lehet kívánatos. Vagy mégsem?

Szivárványszínű jövőkép virít Európa egén.

A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár