2011. szeptember 02., 11:452011. szeptember 02., 11:45
A szőlő s a piros ribizli is érik, az almafáról már potyog a korán érő termés, a csíkos fajtából való. Rebi kutyus, aki a múlt télen születése másnapján testvérek és anya nélkül maradt, s hol Mama, hol Tata, hol a fiúk injekciós fecskendővel adták neki a tejet, míg életmagra kapott, s ím jóravaló és hűséges házőrzővé gyarapodott, szóval Rebi, a mindig játékos apró négylábú nem leli a helyét, hol ficánkol, hol nyüszít, megint s megint körbeszaglássza a sok csomagot. Tata hallgatag, mint mindig, ugyanúgy tesz-vesz, mint mindig, a déli hőségben a hűs szoba csendjébe keresztrejtvényt bogarászni, s a napi sajtót áttanulmányozni ugyanúgy elvonul, mint mindig, csak most a szokásosnál egy kicsit gyakrabban jön hátra a nyári konyhába. Mama ugyanúgy sürög-forog az apró boronaházikóban, mint szokott, ugyanúgy varázsolja elő a finomabbnál finomabb falatokat, s terít asztalt, mint szokott, rutinszerű mindenkori ügyeskedését legfeljebb annyival egészíti ki, hogy a hatalmas kerek asztalra a család egyik kedvencének számító, csokoládékrémmel bevont fatörzset is feltálal, s a kicsi tornácon osztja a szélrózsa minden irányába a mindenféle jóságokat. Tíz tojást nektek, tizet öcsédéknek, tízet húgodéknak. Paradicsomból, paprikából is felpakollak, fiam, ne adjátok ki érte a drága pénzt, amikor itthon minden megterem, karácsonyra pedig levágjuk az egyik disznót. Évike, Imi, nézzetek szét még egyszer, nehogy valami fontosat itt hagyjatok, Julika, az útleveled, a repülőjegyed, a pénztárcád, minden meglegyen, pakoltam egy kicsi almás tésztát, erőspistát, édesannát, remélem, hogy nem veszik el sem Bukarestben, sem Brüsszelben, sem Torontóban a vámosok; a ruháid kimosva, kivasalva, mérjétek meg a nagy táskát, nehogy több legyen huszonöt kilónál. Matykó, Orsi, Boróka, az iskolában ügyesek legyetek, s mihelyt hazaértek, kivegyétek az iskolából az elsősöknek járó ajándéktáskát. Fiam, ugye szóltál a legényeknek, hogy pityókaszedéskor kéznél legyenek, nincs olyan sok, valamelyik nap egykettőre kiszedjük. Igen, szóltam, Mama, Levinek, Daninak, minden rendben, ha hamarébb nem, huszonhatodikán, a szárazajtai megemlékezéskor megint itthon leszünk. Na, akkor. A repülőtér messze van. S Kolozsvár. S Kistarcsa. Óvatosan menjetek, s odafigyeljetek, s mihelyt hazaértek, felhívjatok. A kapuban Mama ismételten le-leveszi a szemüvegét, s leányunokáival együtt pityeregve egyenként átölel. Elmentek, fiaim, megint elmentek, mint a fecskék. Tata kicsit hátrébb, visszahúzódottan, szerényen, mint mindig, nem szól, nem kérdez, tanácsot sem ád, minek, amikor annak idején mindent elmondott, amit el kellett mondani; az aprókhoz lehajol, a nagyobbakkal kezet fog, legfeljebb a szeme csillog a szokásosnál inkább. A motor felburrog, s az áldott nyáron vidám gyermekzsivajtól és fenőttkacajtól teli udvarra hirtelen csend borul. Pedig még meleget süt a nap. Mégis szeptember eleje van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok