JEGYZET – Kezdem egyre furcsábbnak és nehezen élhetőnek érezni ezt a mai világot. Az egész akkor kezdődött, amikor néhány barátunkkal úgy döntöttünk, átugrunk Debrecenbe, színházba.
2015. január 17., 17:372015. január 17., 17:37
A Nagyvárad–Debrecen-táv alapesetben mintegy ötven perc alatt megtehető autóval. Csakhogy – mint az közismert – néhány ellenszenves úriember még 1920-ban mesterséges határt húzott a két város közé, a határőrizettel megbízott illetékesek pedig rendszerint gondoskodtak róla, hogy az út a lehető legkevésbé legyen kényelmes és nyugodt a határon átkelni szándékozók számára. Legalábbis gyermekkoromban még így volt.
Mondjuk, már maga az a tény szokatlan volt, hogy nem órákkal korábban indultunk, felkészülve arra, hogy esetleg hosszadalmas várakozás elé nézünk, hanem alig több mint egy órával a darab kezdete előtt. A határhoz érve pedig sehol sem voltak a régi sorok, csupán egyetlen autó állt előttünk – amelyet alig fél perc alatt ellenőriztek is. Akárcsak a mienket. Visszafelé jövet ugyanígy történt.
A második sokk az elmúlt év végén ért, amikor lejárt a személyi igazolványom, és el kellett mennem a lakosság-nyilvántartó hivatalba kicseréltetni. Előre felkészültem lelkileg, hiszen emlékeztem, hogy tíz évvel ezelőtt több órán keresztül kellett sorban állnom, és valóságos közelharcot kellett vívnom azért, hogy előrébb jussak. Aztán az asszony jelezte: az önkormányzat honlapján előre lehet időpontot foglalni. Sebaj – gondoltam –, majd pont tiszteletben fogják tartani.
Ehhez képest a hivatalban sor nem volt, volt azonban helyette egy hölgy, aki udvariasan megkérdezte, mi járatban vagyok, ideadta a szükséges űrlapokat, majd azt is megkérdezte, megvan-e minden szükséges fénymásolat, mert ha nincs, szívesen fénymásol, amíg sorra kerülök. Ez már sok volt – hát még az, amikor a megadott időpont előtt öt perccel már sorra is kerültem. Nem baj – mondtam magamban –, majd a kiváltásnál jön a szívás. Ehhez képest akkor meg sorszámot kaptam, amit körülbelül öt másodperc múlva kihúztak, és már mehettem is.
Útban hazafelé még mindig az élményen gondolkodtam, amikor egyszer csak az autóbusznak is volt pofája a menetrendben megadott időpontban befutni a megállóba. Mondom: számomra, a régi szép időkben szocializálódott polgár számára kezd egyre elviselhetetlenebbé válni ez a mai világ.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!