Hirdetés

Szakemberek

Tényleg jó dolog e csodálatos ország polgárának lenni. Hiszen itt a hozzáértő politikusok és még szakavatottabb értelmiségi holdudvaroncaik (kevésbé líraian: televíziós bérmegmondó emberek) szemmel láthatóan tényleg csak azért aggodalmaskodnak és azért cselekszenek, hogy az állampolgárok közérzete minél jobb legyen.

Balogh Levente

2012. május 11., 10:442012. május 11., 10:44

Például olyannyira figyelnek arra, hogy minden románnak kiváló, szakszerű egészségügyi ellátás jusson, hogy az új kormány már első kormányülésén meglépte azt a lépést, ami beláthatatlan magasságokba emeli az egészségügy színvonalát: szorgalmasan hátráltatja a magyar nyelvű orvosi egyetemi kar létrejöttét. Hogy az egészségügyi ellátás nívójának emeléséhez esetleg a kórházak korszerűsítése, a szolgáltatások és a személyzet európai színvonalúvá tétele lenne inkább szükséges, azt csak a kérdéshez semmit sem értő, saját politikai pecsenyéjüket sütögető demagógok mondják.

Hiszen a csöppet sem elfogult, az egészségügyhöz hasonlóan magas szakmai színvonalat képviselő hírcsatornák egyikének vitaműsorában is megmondták az illetékesek: ha a magyar orvostanhallgatók magyarul tanulhatnának, annak a román betegek látnák kárát, hiszen a magyar orvos biztosan nem tudna velük anyanyelvükön értekezni.

E kijelentés rendkívüli realitásérzékről és tényismeretről tesz tanúbizonyságot, hiszen lássuk be: tényleg rendkívül nagy annak a valószínűsége, hogy amennyiben valóban létrejönnének a magyar karok, akkor a marosvásárhelyi orvosi egyetem egyszer csak futószalagon kezdené gyártani az olyan orvosokat, akik a magyaron kívül egy kukkot sem tudnak, és néhány év alatt annyit termelne belőlük, hogy az egész országot ellepnék.

Aztán odajutnánk, hogy például Victor Ponta miniszterelnöknek, miközben egyik kezével a közalkalmazotti béreket emeli fel, a másikkal pedig nyugdíjasokat áld meg, két kormányülés között egy román–magyar szótárt szorongatva izzadt markában, a szépen csengő „végbélrepedés” szót kell ismételgetnie magában magyarul, mivel már a saját háziorvosa is csak Arany és Kölcsey nyelvén ért. Azt a felvetést most ismét csak hagyjuk meg a demagógok számára, hogy ha a román polgároknak biztosítani kell az anyanyelvű orvosi ellátást, akkor ezt saját szülőföldjükön az őshonos magyar közösség tagjainak is ugyanúgy biztosítani kell.

Ez a kormány és ezek a megmondó emberek a lehető legmagasabb színvonalon végzik a dolgukat, hogy nekünk jobb legyen. Épp ezért tényleg eszünk ágában sincs azt kívánni nekik, hogy egyszer saját bőrükön tapasztalják meg, milyen az, amikor vészhelyzetben nem tudnak saját nyelvükön kommunikálni az orvossal.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés