Sikeres oroszországi „hadjárat”

A vasárnap este francia győzelmet hozó döntővel zárult vébé több dologról is emlékezetes marad. Ezen a labdarúgó-világesemények alkalmaztak először videóbírót, a végső győzelemre is esélyesnek tartott nagycsapatok jelentős része már az első körök után búcsúzott, miközben jelentős számú öngól is született – premierként még a döntőben is. A VAR, azaz a videóbíró amúgy nem debütált túl szerencsésen – bár számos esetben valóban hasznosnak bizonyult, azért akadt olyan helyzet is, amikor még ez a módszer sem volt elegendő a jó döntés meghozatalához. A jövő azonban mindenképpen ez, jobb, ha hozzászokunk a rendszerhez, hiszen túl sok pénz forog a labdarúgásban ahhoz, hogy az eddigihez hasonló teret hagyjanak az emberi tényezőnek.

Az oroszországi vébé arról is emlékezetes marad, hogy ez volt a „kiscsapatok” világbajnoksága: miután Németország címvédőként szégyenszemre már a csoportkör után búcsúzott, az argentinok, a spanyolok és a portugálok is hamar elvéreztek az egyenes kieséses szakaszban, ahogy Uruguay is. Ezzel az egyedüli igazán ütős csapat a francia maradt, amely végül mégiscsak érvényesítette a papírformát, és begyűjtötte a vébétrófeát – igaz, a belgák sem sokkal maradtak le mögöttük, de ugyanúgy nem tudtak élni a nagy eséllyel, ahogy az angolok.

Számunkra, közép-európaiak számára külön emlékezetessé teszi az eseményt a horvátok menetelése. A valamivel több, mint négymilliós nemzet válogatottja meg sem állt a döntőig, ahol ugyan megmutatkozott a franciák fölénye, de azért azt sem szabad elfelejteni, hogy a hosszabbítások miatt a délszláv játékosok egy mérkőzésnyivel több időt töltöttek a pályán. Persze a jelenlegi horvát keretet elnézve tulajdonképpen nem is érdemes nagyon csodálkozni, hogy ezüstérmesek lettek, hiszen igencsak túlzás lenne kiscsapatnak nevezni egy olyan gárdát, amelynek alapemberei a topbajnokságok legerősebb csapataiban, a Barcelonában, a Real Madridban vagy a Juventusban alapemberek.

A horvátok sikere a térség többi országának labdarúgó-vezetői számára is példaértékű lehet. Nem kell mást tenni, „csak” megvizsgálni, hogyan értek el idáig, majd a saját viszonyokra átültetve megvalósítani valami hasonlót – hátha tíz-tizenöt év múlva mondjuk a magyar nemzeti tizenegynek is azért tapsolhatunk, mert nemhogy kijutott a vébére, hanem még a csoportjából is...

A FIFA illetékesei és a jelen levő külföldi újságírók és nézők jelentős része szerint Oroszország szervezőként jól vizsgázott, nem voltak problémák – vagyis ennyiben bejött Vlagyimir Putyin elnök számítása, és a sikeres vébérendezéssel valamelyest fényezni tudta az imázsát. Azért az jellemző kép volt, amint a döntő utáni díjátadón bekövetkezett felhőszakadás közben a biztonságiak először csak egy esernyőt találtak, amelyet természetesen Putyin feje fölé tartottak, miközben francia és horvát kollégája bőrig ázott a pálya közepén. Mint ahogy az is jellemző kép 2018 Európájára, hogy a győztes Franciaországban utcai randalírozással, míg az ezüstérmes Horvátországban szomorkás, de azért mégis büszkeséggel teli, kirívó incidensektől mentes ünnepléssel fogadták a szurkolók a végeredményt.

Mindent összevetve jó világbajnokság volt az oroszországi, amelyet tényleg a legjobb csapat nyert meg, Didier Deschamps vezetésével a franciák sikeres oroszországi „hadjáratot” folytattak. Előfordulhat, hogy negatívumai ellenére hosszú ideig ez a világbajnokág lesz a pozitív hivatkozási alap – a négy év múlva esedékes, novemberben és decemberben megrendezendő katari, majd a nyolc év múlva megtartandó, észak-amerikai vébé, amelyet jórészt afrikai és ázsiai csapatokkal 48 résztvevős eseménnyé duzzasztanak fel, még kevésbé a futballról és még inkább a pénzről, illetve az azzal szerzett befolyásról szól majd.