2012. december 03., 08:192012. december 03., 08:19
Úgy kezdődött, hogy egy pár évvel ezelőtt a váradi önkormányzat is elhatározta, hogy segít a nyugdíjasokon, na nem a különböző ünnepek előtti, az embereket éjnek évadján sorba állító, majd a „tiporjuk egymást, gyerekek!” elnevezésű társasjátékra kárhoztató szeretetcsomag-osztással, hanem az ingyenes közszállítási bérlettel. Az imént említett csomagosztó beidegződésektől elég nehéz egyszeriből megszabadulni, úgyhogy kezdetben a betöltött 60 év volt a feltétel, és havonta láttamozni kellett a kis szelvényt.
Erre a két információra nem esküszöm meg, mert akkor még javában a munka mezején leledztem, csak hallottam innen-onnan. Mire nyugdíjba mentem, a józan ész győzött az illetékes hivatalnál is, úgyhogy megelégedtek a törvényes korhatárral nyugállományba vonulási végzés, valamint a személyi adatok bemutatásával, és nagyon udvariasan átadták a „mindörökké” érvényes bérletet. Jó megoldás, hálásak is vagyunk érte. A magam részéről ezt úgy fejezem ki, hogy a pénztárcám egyik rekeszében mindig ott a szelvény, s bár egyre ritkábban kérik a felmutatását, minden különösebb macera nélkül előkapható. A bérlet melletti másik rekeszben a személyi, illetve a legutolsó nyugdíjszelvény.
Nem dicsekedni akarok ezzel, hanem mert még ilyen körülmények közt sem kerülhető el ama fránya „csakhogy”. Egyik reggel egy tartásával is kivagyiságot metakommunikáló ellenőr a legalpáribb hangon ordított rám, hogy mégis mit gondolok én, hogy merészelem csak a szelvényt mutatni. Mit óhajtana még? Hát a személyit, mert honnan tudhatná, hogy nem élek-e vissza... Mivel? Hát nincs ráírva senkire, hogy hány éves. Ha eszement hiú lennék, talán még el is pirulok a „bóktól”, így csak szemberöhögtem, mondván, hogy akinek szeme van…
És hogy ő, a valaki, nem igazolta magát. Nem is fogja, mondta a ficsúr. Mit képzelek én! Nem kell nagyon kiabálnom, hogy a hangom betöltse a buszt: így adtam tudtára, mit képzelek – róla. A főváros ékes, kültelki zsargonjában. Ettől megszeppent, és a sofőr mellé húzódott. Gondolkodópózt öltött: talán érezte, hogy túllőtt a célon, talán azon töprengett, legközelebb nem kellene-e egy karikás ostorral odacserdíteni a sok, szelvénnyel utazgatni merészelő nyugdíjas senkinek, hogy lássák, kivel van dolguk?!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok