Hirdetés

Sem rokona, sem ismerőse

Könyörtelen vagyok. Irgalmatlanul tizedelem az ismerőseimet. Mármint a közösségi portálon. Eldöntöttem, hogy nincs több halogatás, félrenézés, a saját profilomban én vagyok a teljhatalmú, és kényúrnő módjára kivágom azt, aki például alattomos módon kampányol.

Bíró Blanka

2012. május 31., 09:022012. május 31., 09:02

 A kíméletlen törléstől csak a hivatásosok menekülnek meg, a műkedvelők pedig kipenderítődnek a virtuális teremből. Aki világéletében politikus, sajtófelelős vagy mit tudom én kampányfőnök volt, az csak végzi a dolgát, nyíltan vállalja hitvallását, munkáját, helyenként a szemétkedést vagy a nyomulást, úgy kell neki, tőle nem is várhatok el egyebet. Rájuk nem is haragszom, kibírom én ezt a néhány hetet, amíg ők látástól-vakulásig dolgoznak, aztán ha ez a szavazatvadászat lejár, általában jó fejek, értelmesek, még igencsak jó barátaim is vannak közöttük.

De a többiek, főleg a settenkedve lopakodók nem számíthatnak szánalomra. Mert első pillantásra jópofának tűnik, amikor városunk Bronz Bélaként becézett ismeretlenkatona-szobra bejelöl, hiszen azóta ismerem, amióta magamra eszméltem, hogy állíthatnám tehát az ellenkezőjét, s akkor Facebookból a villámcsapás, a szobor egyszer csak elkezd kampányolni, és román ismeretlen katona létére percenként nyomja az egyik magyar párt választási üzeneteit. Vagy az ifjú hölgy, akiről azt hittem, hogy ismerem, mert úgy rémlett, tőle kértem kölcsön az egyik sajtótájékoztatón egy kábelt, mégiscsak szemétség lett volna ezek után meg sem ismerni, aztán most a kampányban kiderült róla, hogy valójában nem is létezik, csak arra alakult, hogy a különböző doktrínákat terjessze.

És most, hogy jobban ráterelődött a figyelmem az állítólagos ismerőseimre, rájöttem, hogy bizony egy részükkel nem vagyok semmilyen, főként nem köszönő viszonyban. Vannak, akik bejelölnek, és én szófogadóan visszaigazolom, mert pontosan tudom, kik ők, mivel foglalkoznak, hova jár óvodába a gyerekük, majd a következő napon, amikor találkozunk, ráköszönök, gondolván, hogy már hivatalosan is ismerjük egymást, akkor legalább ilyen módon azt jelezzük is egymásnak, és akkor engem ér az újabb döbbenet, nem fogadják a köszönésemet.

De akkor könyörgöm, miért akarnak engem is felbogozni virtuális ismerőseik népes füzérére? Na most ők is repülnek. Csak abban bízhatok, hogy hamar véget ér a kampánynak nevezett vircsaft, nehogy még a végén szálegyedül maradjak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés