2011. augusztus 23., 06:502011. augusztus 23., 06:50
A miénk – technikailag a szüleimé – mindig tökéletesen megfelelt a fenti leírásnak, egészen addig, míg mindkét hátsó lábára el nem kezdett sántítani. Nosza egyik állatorvos, másik állatorvos – hihetetlen egyébként, hogy hová fejlődött mára az állatorvoslás is, nem csodálkoznék, ha emberkórházban ennél sokkal elavultabb felszereléssel dolgoznának a doktorok –, végül egy állatklinikán – ilyen is van! – édesapám egy hiperszuper röntgengépnek köszönhetően egyenes adásban győződhetett meg róla, hogy bizony a Brúnó jobb hátulsó combtövénél kissé tökéletlen az illeszkedés. Gépészmérnök apámnak a lakatosból továbbtanult állatorvos a hamar megtalált közös nyelven elmagyarázta, hogy a csap nem mozog jól a perselyben, ráadásul az egész hóbelevanc rosszul van megolajozva, hát nyikorog, ami mindjárt érthetőbb volt, mintha ízületekről meg medencecsontokról dumált volna a doki.
Szüleim, akik már amúgy is totál kétségbe voltak esve amiatt, hogy az égetnivaló bársonyfülű nem mászik, nem lop, nem ugrál, és nem stresszel mindenkit, aki a labdalelőhely általános irányába tesz egy vétlen mozdulatot, pár napja kutyagyógyszereket mérnek reggelente. Elsőre anyu igen izgult, hogy a finom kutyakajába akkurátusan beledolgozott, porított tabletták mind egy cseppig elfogyjanak, másnap azonban Brúnó már a fájós lábával is csaknem felugrott a ládára, hogy leimádkozza a polcra félretett tálkát, amiben még a széttört pirulákon kívül az égvilágon semmi nem volt – így találkozott családunk az ízesített állatorvosi gyógyszer elvarázsolt fogalmával. Innentől minden ugatást, rövidtávú futást és jelképes macskakergetést nagy örömmel fogadtunk, a tegnap azonban nagy hírt hozott: a család kedvence felfedezte a gondosan különválogatott szárazhulladékos zsákot, és vérbeli környezetvédő módjára, mintegy a zöld hulladékkezelésre való felhívásképpen, apró darabokra cincált néhány tejeskartont, jó ízléssel kidekorálva a cafatokkal az udvart. Örömünk nagyobb nem is lehetne, elvégre ezért hordtuk orvoshoz, ezért diktálunk bogyókat belé, nem is azért, hogy jó kutya legyen.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.