Hirdetés

Román rosszindulat

VEZÉRCIKK – Hiába a román diplomácia részéről szinte naponta hallható szöveg az európai szellemű együttműködésről az EU tagállamai között, valamint az építő jellegű jószomszédi viszonyról Magyarországgal: az, hogy  román külügy megtagadta a magyar konzulátusok megnyitását Nagyváradon és Marosvásárhelyen, sem az EU-s együttműködés, sem a jószomszédi viszony kritériumaiba nem illeszthető be.

Balogh Levente

2014. július 03., 22:232014. július 03., 22:23

Az elutasítás oka egyértelmű. A konzuli irodák megkönnyítik a kapcsolattartást a romániai magyar közösség és anyaországa között, különös tekintettel arra, hogy azokban intézhetők a könnyített honosítással kapcsolatos ügyek.

A román külügy mostani döntésével pontosan ezt kívánta megakadályozni. A továbbra is asszimilációs törekvéseket dédelgető Bukarest sohasem nézte jó szemmel a magyar könnyített honosítást, sem azt, hogy Budapest fölemeli a szavát a határokon kívül rekedt nemzettársak ügyében, ha azokat sérelem éri.

Mivel azonban Románia is biztosítja a könnyített honosítást a moldovaiak számára, sőt napirenden van az is, hogy minden más országban élő, magát románnak valló személy is állampolgárságért folyamodhasson, a magyar fél pedig jelezte: a könnyített honosításról szóló jogszabályt a román törvény mintájára dolgozta ki, nemigen tehetett ellene semmit.

Igaz, Titus Corlăţean külügyminiszter elkezdte pedzegetni, hogy nem hasonló a két jogszabály, mert Budapest etnikai alapon biztosítja az állampolgárságot, míg Bukarest nem. De mivel ez nyilvánvaló ferdítés, következménye nem lett. Viszont ilyen kisstílű, alattomos húzásokkal, mint a konzulátusok megnyitásának akadályozása, azért keresztbe tud tenni Bukarest a magyaroknak.

Ebben szerepe lehet az éppen a kormányzó szociáldemokraták, illetve korábbi szövetségeseik, a nemzeti liberálisok által ismét fölerősített soviniszta, magyarellenes hangulatnak is: az államfőválasztás előtt a magyarok „megleckéztetésével” kívánja népszerűségét növelni a kormány a „mélyrománok” körében.

Ugyanakkor Moldovában az elmúlt években számos román konzulátus nyílt a honosítással kapcsolatos ügyek intézésére. Egyértelmű tehát a kettős mérce és zsigeri, alattomos rosszindulat. Ennyit a Bukarestben uralkodó „európai” szellemről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés