2010. szeptember 28., 10:302010. szeptember 28., 10:30
Közismert – és ezt a hazai bűnügyi statisztikák is alátámasztják –, hogy a munkanélküliség növekedése, az egzisztenciális kilátástalanság, az általános pénztelenség közepette meredeken ível felfelé a bűncselekmények száma, ami többszörös odafigyelést, munkát követel rendőrtől, csendőrtől egyaránt.
Az is tény, hogy a többi közalkalmazotthoz hasonlóan a belügyminisztérium alkalmazottait is ugyanúgy sújtotta a megszorító intézkedések keretében hozott bércsökkentés, mint ahogy az is igaz: alulfizetett rendőrtől nehéz elvárni, hogy hatékonyan felvegye a versenyt a törvénytelen úton milliókat bezsebelő bűnözőkkel szemben. Csakhogy a kevesebb fizetés semmilyen körülmények között nem adhat okot arra a magatartásformára, amelyet rendőrök, csendőrök és börtönőrök produkáltak az állomány tagjainak múlt heti bukaresti tüntetésén.
És itt nem csupán arról van szó, hogy a belügyminisztérium különleges jogállású munkatársai jólneveltséget és civilizáltságot sutba dobva, útszéli, leginkább az alvilági figurákéhoz illő hangnemben szidalmazzák az államfőt és a miniszterelnököt. Hanem elsősorban arról, hogy eközben rendkívül rossz fényt vetnek a rend és a fegyelem szavatolására hivatott intézmény egészére is. Hát miként vegye komolyan, hogyan bízzon ezután a törvénytisztelő polgár a rendőrökben, ha azt látja, hogy – engedély nélküli felvonulásukkal – maguk is vétenek a jogszabályok ellen?
Ilyen körülmények között teljesen természetes volt Vasile Blaga belügyminiszter becsületbeli lemondása. Noha ezt a gesztust a közvetlen felelősöknek – az országos rendőrfőkapitánynak és a csendőrparancsnoknak – kellett volna megtenniük, Blaga helyesen látta be, hogy a belügyminisztérium állományával szembeni súlyos bizalomvesztés nyomán óhatatlanul le kell vonnia a megfelelő következtetést. Sajnos több egykori minisztertársa hasonló válságos helyzetben nem bizonyult ilyen bölcsnek.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.