JEGYZET – Nekrológot az esetek túlnyomó többségében olyan személyekről ír az ember, aki pályája során maradandót alkotott, ami követendő példaként szolgál a társadalom számára. Előfordul azonban, hogy bizonyos dolgokat még az eltávozott emlékével szembeni esetleges tiszteletlenség ódiumával sem lehet elhallgatni.
2015. március 31., 19:502015. március 31., 19:50
Előrebocsátva: szándékunkban a De mortuis nil, nisi bene latin szállóige bölcselete vezérel, vagyis halottakról jól vagy semmit (amit rendszeresen tévesen fordítanak úgy, hogy halottakról jót vagy semmit).
Gyászol a román sajtó: 73 éves korában elhunyt Vasas Ferenc újságíró, egyetemi oktató. A március 26-án eltávozott, a Hargita megyei Miklósfalván született sajtómunkás negyvenéves pályát hagyott maga mögött a hazai írott és elektronikus médiában. Dolgozott az Agerpres állami hírügynökségnél, a román közszolgálati tévénél (TVR), fővárosi lapoknál, a kilencvenes évektől pedig kivette a részét az újságírói szakmát választó fiatalok képzéséből, többek között a Bukaresti Egyetem kommunikációtudományi szakán.
A felsőoktatási intézmény és egykori tanítványai egyaránt elérzékenyülve, kiválónak minősített szakmai tudását, pedagógiai érzékét méltatva búcsúztak tőle, a honi újságírás mentoraként, hírlapíró nemzedékek legszeretettebb tanáraként bemutatva „Ferit”. Akiről a bukaresti hírtelevíziók képernyőjén naponta megjelenő riporterek, műsorvezetők fontosnak tartották megjegyezni azt is, hogy magyarként anyanyelvi szinten beszélt románul.
Mi lehet az oka annak, hogy az erdélyi magyar sajtó egyetlen sor erejéig sem emlékezett meg egy ilyen kaliberű szakmabeliről, oktatóról, aki ráadásul magyar? Hogy lehet, hogy a volt munkatárstól, baráttól és jó ismerőstől magyar nyelvű gyászhírben – a családtagokon kívül – egyedül Rab Ştefan, az RKP volt Kovászna megyei első titkára és Ioan Lăcătuşu, a pártállam szintén egykori háromszéki kiszolgálója, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Fórumának vezetője búcsúzott el?
A magyarázat egyszerű: néhai Vasas Ferenc azzal írta be magát a romániai magyar sajtó történetébe, hogy a nyolcvanas években főszerkesztette a jelenlegi Háromszék napilap Megyei Tükör néven megjelent jogelődjét. Pozíciójánál fogva pedig mindent megtett a kommunista cenzúra érvényesítéséért, Nicolae Ceauşescu elvtárs és diktatúrája dicsőítéséért, teljes mértékben rászolgálva a román hatalom bizalmára.
A lap egykori munkatársának visszaemlékezéséből tudjuk, hogy a szocialista demokrácia építése érdekében a súlyos ferdítéstől sem ódzkodott. Egyik beosztottját például arra utasította, írjon riportot arról, miként fogadják ünnepélyes keretek között a Brazíliából a konstancai kikötőbe befutott Barót ércszállító óceánjáró legénységét a baróti bányászok.
Amivel csak az volt a baj, hogy nem történt meg, akkoriban azonban a tények a pártállamnak hű főszerkesztőket egyáltalán nem zavarták. Mivel a háromszéki újságíró nem volt hajlandó megírni a fiktív riportot, Vasas elvtárs rendelt egyet az Agerpres konstancai tudósítójától... Aztán 1989 decemberében Rab elvtárssal együtt menekülnie kellett Sepsiszentgyörgyről a népharag elől.
Hát erről a kiváló szakemberről, professzorról zengenek most dicshimnuszokat a román média munkásai, akik szerint mentoruk legfőbb szenvedélye az „építés missziója” volt. Elnézve a bukaresti sajtó színvonalát, némi fogalmunk van róla, mire oktathatta Vasas Ferenc az újdondászokat; küldetéstudatának beteljesítésén múlt többek között, hogy ez a média ma olyan, amilyen.
Isten nyugosztalja.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!