Raoul Weiss esete a titkosszolgálatokkal

De írt ennél markánsabb véleményeket is a Kolozsvár melletti kalotaszegi faluban, Mérán letelepedett publicista, aki a nyugati világtól megcsömörölve jött Erdélybe, mert meggyőződése szerint honi tájainkon sokkal több maradt meg abból az őshonos Európából, amit a Nyugat szép lassan levetett magáról.

Egy olyan országban, mint Románia, ahonnan a fiatalok tömegesen menekülnek, hogy többségük nyugati éttermekben mosogasson, epret, hagymát szedjen, vagy építőtelepeken dolgozzon napestig, külön megbecsülést érdemelne egy hozzánk „emigráló” nyugati ember, aki egyféle menedéket lát életvitelünkben. Ami, valljuk be, komoly imázserősítő jelenség is lehetne. Ha belegondolunk, hogy írásaiban Raoul Weiss a jelenlegi román kormánypártokhoz közel álló gondolatokat népszerűsített, első látásra nehéz rájönni, mi állhat a kiutasítása mögött. De ha alaposabban szemügyre vesszük a kormánnyal éppen hadilábon álló legnagyobb hazai titkosszolgálat, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) ténykedését, már nem ennyire érthetetlen a helyzet.

A román igazságszolgáltatással kötött számtalan titkos egyezség miatt „az állam az államban” szervezetként emlegetett intézmény sok olyan döntést hozott, amihez a fél ország magatehetetlenül asszisztál, hiszen nem létezik ma olyan állami intézmény Romániában, amely a SRI tevékenységét érdemben számonkérhetné. Az államfő és köre, valamint a kormánypártok közötti politikai harc farvizén a jelek szerint a titkosszolgálatoknak megy a legjobban a soruk, hiszen mindkét oldalon bizonyítani akarják hasznosságukat. Így nehéz kideríteni, hogy egy döntés mögött kik állnak, és milyen okból döntenek úgy, ahogy.

Egyes vélemények szerint ennek a harcnak lett az áldozata a terroristaperben elítélt két kézdivásárhelyi fiatalember is, akikkel a kormánypártok révén némiképp a normalitás irányába elindult román–magyar kapcsolatokat próbálja megakasztani a másik oldal, hogy keresztbe tegyen a Liviu Dragnea vezette nagyobbik kormánypárt közeledésének a Fidesz irányába. Persze nehéz kideríteni, hogy ezeknek a feltevéseknek mekkora a valóság­alapjuk, az viszont tény, hogy a „paloták közötti forradalom” legnagyobb vesztese a romániai magyarság. A megakasztott egyházi és más magyar érdekeltségű restitúciótól kezdve az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket külföldön népszerűsítő, és Romániából kitiltott személyiségekkel bezárva hosszú a sor. Ha létezik „párhuzamos állam” Romániában, az elsősorban ellenünk dolgozik, és sokkal nagyobb hatékonysággal, mint teszi azt a román állam „látható” része.

Raoul Weiss ötéves kitiltása egy dolgot bizonyít: a saját árnyékuktól is tartó titkosszolgálatok már rég nem terroristafegyvereket keresnek, hanem az egykori Szekuritátéhoz hasonlóan a szavak erejétől tartva minden eszközükkel a véleményszabadság ellen harcolnak. Jól fogalmazott az egyik román újságíró, hogy ilyen alapon sok sajtómunkást ki lehetne tiltani az országból, olyanokat, akik vagy Erdély, vagy a Székelyföld autonómiájával rokonszenveznek. Mi ez, ha nem gondolatrendőrség, ami gyökereiben akarja elfojtani a százéves román egyesülés hivatalos propagandájától eltérő más véleményt?

Nem vitás, hogy Románia rossz úton jár. A közeljövőben aligha lesz Raoul Weissen kívül más nyugati ember, aki önszántából itt szeretne jövőt építeni magának.