Rájár a rúd a kisvállalkozókra

Az élelmiszerpiacot letaroló üzletláncok uniformizált árai miatt a falusi boltoknak eleve nehezebb kigazdálkodniuk az eladó fizetését, az adókat és illetékeket úgy, hogy elfogadható áron kínálják termékeiket. Ha az állam még inkább szigorít, nem kell csodálkozni, ha a kisebb falvakban maholnap egyetlen üzlet sem marad.

De nem csak az adópolitika változásai okoznak sok fejtörést a kisvállalkozóknak. Minden ellenőrző állami szerv egyre inkább bírságokból igyekszik fenntartani magát, az ellenőrzés pedig olyan, hogy ha akarnak, találnak hibát.

Tavaly karácsony előtt a fogyasztóvédelem és az élelmiszer-biztonsági hatóság ellenőrei fordultak meg falvainkban. Egész vidékeket szálltak meg, és ténykedésük nyomán 1500-2000 lej volt a minimális büntetés. A hidegfelvágottakat tároló hűtőszekrényeket és a hűtőpultokat ellenőrizték, hogy mennyire rendezettek és tiszták.

Alig akad olyan település, ahol ne büntettek volna. Ha a tulaj szerencsés volt, megúszta a legkisebb, ,,hivatalból járó” bírsággal, de ha ,,pofázott”, akkor hosszabb ideig élvezhette az ellenőrök ,,vendégszeretetét”.

Szó sincs arról, hogy az élelmiszer-biztonsági előírások megszegése fölött szemet kell hunyni, hiszen a fogyasztók egészsége függ attól, milyen körülmények között tárolják és forgalmazzák az élelmiszereket. Hivatal és hivatal között azonban nagy a különbség. Vannak megyék, ahol az ellenőrök azzal segítenek a kiskereskedőn, hogy az első ellenőrzéskor a bolt személyzetét felszólítják a mulasztások kiküszöbölésére, és legközelebb csak akkor bírságolnak, ha a tulajdonos nem orvosolta a hibákat. A legtöbb helyen azonban hidegzuhanyként jön a büntetés, ami egy alig döcögő kisvállalkozásnak a végét jelentheti.

A bukaresti kormánynak el kellene dönteni, hogy az országból a teljes hasznukat kisöprő multinacionális nagyvállalatok dominanciája a fontos egyedül, vagy a több százezer családot eltartó kisvállalkozások gondjaira is figyelni kell?

Lassan, de biztosan eltűnik a kisgazda, a boltos kiskereskedő, a cipész, az órás, a szabó, a köszörűs, de hosszan sorolhatnám azokat a foglalkozásokat, szakmákat, amelyekkel hosszú ideje együtt éltünk, és meg kell tőlük válnunk. Emögött egyértelműen a kicsiket sújtó, a mindent uniformizálni akaró román adópolitika érhető tetten, ami továbbra is egyre több embert kényszerít arra, hogy ne idehaza, hanem külföldön keresse a megélhetést.

Az európai uniós bürokraták igényeit ellenvetés nélkül kiszolgáló Romániában egyre nehezebb megtalálni a megfelelő arányokat a ,,kicsik és a nagyok” boldogulása között. Nehéz, de nem lehetetlen. A kormányon múlik, hogy a kis cégek által is fenntartott hazai piacban gondolkodik-e, vagy mindent alárendel az egységes uniós gőzhengernek.