2011. december 21., 08:472011. december 21., 08:47
Az említett „palota” egyébként az a 30 emeletes rondaság, ami messziről szemet szúr a városhoz közelítőnek, és ékes példája annak, hogy egy lélekgyilkos rendszer milyen hűen tud tükröződni egy alkotásban. Szerintem leginkább az egyik román elnevezése illik rá, a „p.la sătmarului”, ami kifejezi mind a művészi értékét, mind a szatmáriak hozzá fűződő érzéseit. A múlt rendszerből púpként azonban nem csak ezt cipeljük. Megmaradt a régi ideológia, és élnek a módszerek is.
A káderpolitika, mert most sem azoknak járnak a vezetői posztok, akik tudásuk alapján a legalkalmasabbak erre, hanem a hűséges pártkatonáknak, akik nem gondolkodnak el a főnöki utasításokon, hanem automatikusan végrehajtanak. (A lelkük mélyén tudva, hogy olyan magas pozícióba kerültek, melyre a rátermettségük alapján soha nem lett volna esélyük.) Tisztelet a kivételnek. És átmentődött az egypártrendszer is a magyar közösség tekintetében. A hatalom megtartása érdekében így elég arra vigyázni, hogy meg ne tudjon erősödni a konkurencia.
Továbbá arra kell még figyelni, hogy azokat, akiknek nem tetszik a rendszer, időben likvidálják, hogy ne hallatszodjék a hangjuk a közéletben. (Az eszköztár változatos: fenyegetés, kirúgatás, satöbbi.) Lázadozó egyébként a környéken (látszólag) nem sok van: kezükben a sajtó, és a médianapszámosok többsége már tudja magától, hogy mit szabad észrevennie, és mit nem. Itt az ideje azonban megszabadulni ettől a púptól még akkor is, ha nagyon fájdalmas dolog kiegyenesíteni a rég megnyomorított gerincet.
Hiszek az analógiákban, lehetne kezdeni a látható dolgokkal, mert ezek egy idő után éreztetik majd a hatásukat más szinteken is. Esetünkben első lépésnek jó lenne az is, ha nem a mindenki által utált, ceauşescui időket idéző épületekre fecsérelnék a pénzt és az energiát, hanem végre csinálnának valami olyasmit is, ami tetszik az embereknek. A közösségnek. Tartok azonban tőle, hogy a javaslatom nem talál meghallgatásra, mivel meglehetősen ritka dolognak számít az, hogy egy púp magától felszívódjék… Úgyhogy sürgősen meg kellene találni annak a módját, hogy segítsünk neki az eltűnésben.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.