Hirdetés

Provokálnak

A jelenlegi kormánypártok korábbi retorikája alapján bizonyosak lehettünk abban, hogy a magyarellenes hangulatkeltés előkelő szerepet kap majd a választási kampányban. Az utóbbi napokban azonban nem csupán a nagypolitikában, hanem alacsonyabb szinten, sőt a magát civilnek nevezhető szféra részéről is olyan megnyilvánulásokat tapasztalhattunk, amelyek már túllendítik az ügyet az egyszerű „kampánymagyarozás” szintjén.

Balogh Levente

2012. november 16., 09:212012. november 16., 09:21

Egy notórius sovinisztaként közismert, román történésznek, Dinu Giurescunak tulajdonított kiáltvány jelent meg, miszerint a románoknak minél nagyobb számban részt kell venniük a választásokon, hogy a magyarok ne juthassanak be a parlamentbe.

Ez még alapvetően a privát elmebaj kategóriába tartozik – kiderült azonban, hogy a kiáltványt kormányhivatalok dolgozóinak küldözgetik szét villanypostán és kormánypárti kampányeseményeken is felolvassák. Innentől kezdve pedig intézményes szintre emelt, magyarellenes propagandáról beszélhetünk. Különösen aggasztó, hogy az utóbbi időben a Székelyföldön is megszaporodtak a hasonlóan eszelős megnyilvánulások.

Magukat civilnek mondó, soviniszta román szervezetek olyan nyilatkozatokat tesznek közzé, amelyek mintha már a szekus stílusú provokációkat idéznék: a magyarok, jogaik védelmében szervezett megmozdulásait – még ha azok néha kampányízűek is – sovén akcióknak bélyegzik, és a fasiszta korszakot idéző, magyarellenes intézkedésekből álló szlovák modell romániai meghonosítását javasolják. A PC háromszéki jelöltje pedig most már azért is a magyarok ellen uszítaná a románokat, mert a magyar diákoknak lehetőségük van magyarországi érettségi oklevelet szerezni.

Folyamatos provokáció éri a magyarokat – márpedig ebben a helyzetben észnél kell lenni, nem szabad felülni a hergelésnek, mert a helyzet további mérgesedése csak a provokátoroknak kedvezne. Az uszítókat meg kell bélyegezni, fel kell jelenteni minden lehetséges hazai és külföldi fórumon, rá kell világítani, hogy egyes körök az etnikai konfliktus szításában érdekeltek – de számunkra csak egy út létezik: a békés, de annál határozottabb, civil és intézményes kiállás és küzdelem a magyarokat megillető önrendelkezési jogok mellett.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés