Hirdetés

Proletár Globál

Ha most Real Madrid-szurkoló lennék, akkor valószínűleg azonnal „átigazolnék” a Barcelonához. Már ha az ősrivális katalán klub nem követte volna el ugyanazt az ökörséget, mint a madridi blancók. A királyi klub ugyanis úgy döntött, módosítja a címerét, mégpedig úgy, hogy eltünteti a keresztet az abban látható korona tetejéről.

Balogh Levente

2012. április 20., 11:052012. április 20., 11:05

Az ok: így szeretné növelni szimpatizánsainak számát a muszlim világban. A Barcelona már korábban hasonló lépést tett: a Szaúd-Arábiában értékesített mezeken a klubcímerben látható keresztből csupán a függőleges sáv maradt meg. A Real Madrid keresztmentesítésének ötlete állítólag a csapat egykori ikonikus játékosától, jelenlegi sportigazgatójától, Zinedine Zidane-tól származik, aki történetesen maga is észak-afrikai származású muszlim.

Ha ez tényleg így van, akkor elmondhatjuk, hogy ugyanolyan gyomrost vitt be fejjel a klub történetének és az európai kultúrának, mint amilyent a 2006-os világbajnoki döntőben az olasz Marco Materazzinak, aki állítólag a Zidane-család hölgy tagjainak erkölcseit vonta kétségbe a pályán. Most nem volt szó provokációról, csupán az anyagi haszon reménye késztette arra, hogy „világiasítsa” a kereszttel ellátott koronás klubcímert. Az idealista XIII. Alfonz király, aki még 1920-ban ajánlott jelentős anyagi támogatást a klubnak, ha az Madrid CF-ről Real Madrid CF-re változtatja a nevét, hogy királyi klubként a keresztény értékrend ápolója legyen a spanyol futballvilágban, meg nyugodtan forogjon a sírjában.

Ő még nem volt eléggé haladó ahhoz, hogy megértse az idők szavát, azt, hogy az anyagi haszon érdekében nyugodtan zárójelbe tehetők a több ezer éves kulturális hagyományok. Nem érdemes azonban megállni félúton. Spanyolország még ma is a királyság retrográd államformáját nyögi, de egy ilyen, világszerte minél szélesebb szurkolótábor meghódítására törő klub esetében minden bizonnyal rossz vért szül az elitista, kirekesztő „királyi” jelző.

Manapság illik valami korszerűbb megnevezést választani. És mi lehetne megfelelőbb az egyenlőségeszmét a lehető leginkább megtestesítő, a lehető legszélesebb tömegeket felölelő kifejezésnél, a proletárnál? Igaz, a Proletár Madrid kissé furcsán hangzik, de meg lehet szokni. Persze csak addig, amíg rá nem jönnek, hogy provincializmus a spanyol fővárosra korlátozni a klub földrajzi bázisát. A 21. században globálisan kell gondolkodni, ezért a Madridot hamarosan fölválthatja a Globál. És ekkortól kezdve a Proletár Globál már valóban világhódító útra indulhat, hiszen immár az egész korszellem megtestesítőjeként lép pályára a maradi provincializmus ellen.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés