Hirdetés

Ponta fején a vaj

A román belpolitikában örökzöldnek számít Victor Pontának – akkor még a szociáldemokrata párt szóvivőjeként – a 2009. decemberi államfőválasztás második fordulója után tett kijelentése, miszerint Mircea Geoană azért maradt alul Traian Băsescuval szemben, mert „a PDL lopásra, csalásra szakosodott gépezete jobban működött a PSD-énél”.

Rostás Szabolcs

2012. augusztus 07., 09:362012. augusztus 07., 09:36

 Úgy tűnik, az időközben pártelnökké, majd kormányfővé avanzsált Pontát őrült vágy fűti, hogy az államfő leváltásáról szóló népszavazás idején visszaverjen a politikai riválisnak, és megmutassa: a szociáldemokraták csak azért is képesek elcsalni egy választási megmérettetéssel felérő referendumot. Hűen illusztrálja a jelenlegi balliberális hatalom fejének szándékait a kabinetje hitelességét porrá zúzó tegnapi két lemondás, a belügyi és a közigazgatási tárca vezetőjének távozása.

Közülük Ioan Rus nyíltan beismerte azt, ami az államfő menesztése tárgyában tartott referendum óta közszájon forog Romániában: a kormánypártok törvénytelen eszközökkel próbálják kiharcolni a népszavazás érvényességét, Băsescu eltávolítását. Ennél nagyobb taslit a világon nem kaphat miniszterelnök és alakulata, hiszen róluk ezúttal nem az ellenzék vagy a független civil szervezetek, hanem történetesen egy bennfentes mondta ki: egyszerűen szembemennek a hatályos jogszabályokkal és rendelkezésekkel. Még inkább „szétkeni” Pontáék fején a vajat, hogy a főügyészség bűnvádi eljárást indított a belügyi tárca lakosság-nyilvántartási főosztályának vezetője ellen, aki nem volt hajlandó közölni a romániai választópolgárok pontos létszámát.

Ezek után a napnál is világosabb, hogy a májusban nem szabad választások, hanem politikai árulások révén hatalomra került kormányban nemcsak a tegnap lemondott vagy menesztett miniszterek, hanem a teljes kabinet rászolgált a távozásra. Nem ártana, ha Victor Ponta megszívlelné Mugur Isărescu jegybanki kormányzó jó tanácsát, és csaláson, lopáson megedződött csapatával együtt szépen elmenne haza. Annál nagyobb válság ugyanis egy harmadik kormánybukás után sem köszöntene az országra, mint amilyen gödörbe az elmúlt három hónap során taszította Romániát a balliberális hatalom.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés