2012. november 02., 10:412012. november 02., 10:41
Ugyan már, ez olyan lenne, mintha a bűzös borztól azt várnánk, hogy holnaptól Chanel parfümillatot eregessen. Hanem azért a jelek szerint mégis van, mit változtatni, az eddigi stílus ugyanis annyira nem jön be a romániai fiataloknak, hogy egészen sajátos idolokat választottak maguknak, már ami a politika területét illeti. A héten ismertetett egyik felmérés szerint ugyanis a fiatalok politikusi példaképe a férfiak között Dan Diaconescu, a nők között pedig Elena Udrea.
Ha valaki esetleg nem tudná, Diaconescu egy bulvártévé-csatorna tehetős tulajdonosa. A bulvártévét itt szó szerint kell érteni: nagyjából arról szól, hogy egy spártai berendezésű stúdióba bármilyen futóbolond beülhet, és ország-világ előtt elmondhatja teóriáit arról, hogy az ország gazdasága azért tart ott, ahol tart, mert a politikai osztály valójában a Hold túloldaláról érkezett náci ufókból áll. Az ezzel megszerzett népszerűséget meglovagolva Diaconescu politikai pártot alapított, és a televízió törzsközönsége – amelynek átlagos mentális nívójához képest a szállóigévé vált panelproli akadémiai címre esélyes diplomahalmozó – a semmiből mintegy tízszázalékos népszerűséget biztosított számára.
Elena Udrea már régebbi motoros a politikában, karrierjét egyrészt dúsgazdag üzletember férjének, másrészt külsejének köszönheti, harmadrészt annak, hogy jókor hagyta ott korábbi pártját, és az új konjunktúrában fejlesztési miniszterségig vitte. Amúgy arról volt ismert, hogy ő az ügyeletes szőke jó nő a kabinetben, valamint arról, hogy a megszorító intézkedések bejelentésének időszakában D&G ruhában feszített.
Most eszem ágában sincs azért sápítozni, mert a tömegmédián szocializálódott ifjúság nem Platónt vagy Marie Curie-t tartja példaképének, de a felmérés eredménye azért jelzi a trendeket. A feltörekvő generáció szemében a siker szimbóluma a zöld mezőben egy SZENZÁCIÓ! feliratú tévéképernyő, rajta egy több ezer eurós Louis Vuitton táska látható, amit egy jó mellű bulvárceleb lóbál a parlament folyosóin. A jövő elkezdődött.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.