Hirdetés

Pincér, egy verselemzést kérek!

Nem lehetett könnyű a román pótérettségi, mert a gyerekeknek arról kellett érvelést írniuk, hogy miért is jó olvasni, a téma viszont igen távol áll tőlük, hiszen ők maguk alig olvasnak – mondta egy magyar gyerekeket tanító romántanárnő. Azt persze fölösleges megmagyarázni, hogy egy magyar fiatalnak miért esik nehezére a román házi olvasmány átböngészése, főleg ha magyarul sem sokat olvas, románul pedig nem beszél.

Nagy Orsolya

2010. szeptember 02., 10:172010. szeptember 02., 10:17

Hoppá. Miért is nem beszél egy végzős középiskolás románul? Tán csak nem azért, mert álnokul megtagadja, hogy a többség és a kenyéradó állam nyelvét elsajátítsa, tudatosan rombolva ezzel a nemzetállamot? Nos, nem hinném. Érdemes azonban beülni egy középiskolai románirodalom-órára, megnézni, milyen szövegeket is kell olvasniuk a diákoknak, milyen szempontokból elemzik őket, mit kérnek tőlük a különböző vizsgákon. Természetesen ugyanazt, mint román társaiktól. Ergo a tanterv elvárja, hogy ebben a korban már ugyanazon a szinten beszéljék a nyelvet, mint azok, akik első szavaikat is románul mondták ki. Ez viszont nincs így, és erről a legkevésbé a gyerekek tehetnek. Leginkább pedig azok a döntéshozók, akiket heveny hidegrázás fog el, ha meghallják, hogy idegen nyelvként kellene oktatni a románt az iskolákban, mert kérem szépen ez felháborító, Romániában nem idegen nyelv a román. Aztán persze azon is ők háborognak, hogy az iskolapadból kikerülve a – hál’istennek – magyar tannyelven végzett iskola után hebegnek-habognak románul.

Érdekes viszont, hogy az érettségin 2-3 oldalas esszéket és műelemzéseket voltak képesek írni, de akkor már bajban vannak, ha a boltban huszonöt deka párizsit szeretnének kérni. Az angol nyelvű rajzfilmcsatornák adásait viszont javarészt értik – ezt a nyelvet ugyanis már úgy tanulták az iskolában, ahogy kell: az alapoktól elkezdve, lassan haladva, beszélgetve, gyakorolva, játszva, úgy tehát, ahogyan egy nyelvet meg is lehet tanulni. Ahhoz azonban, hogy a románnal is hasonló legyen a helyzet, nem elég a tanárok jóindulata. Akármennyire ügyesen oktatnak ugyanis, a végeredmény ugyanaz: a diákokat érettségire kell felkészíteni, ehhez pedig tetszik, nem tetszik, verselemzést és irodalmi fogalmak meghatározását kell megtanulni, rosszabb esetben bemagolni. Én nem bánom, hogy mai napig emlékszem a Luceafărul egy-egy részletére, de sokért nem adnám, ha nem a munkám során kellett volna elsajátítanom a beszélt nyelvet, és nem lettem volna gyakran zavarban, ha a boltban kért termék egyetlen, számomra ismert neve „una din asta”.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés