2010. március 18., 11:262010. március 18., 11:26
Másoknak talán nem, de nekünk, váradiaknak a büszkeségeink ők. És bizony személyünk elleni sértésnek vesszük, ha valaki akár egyet is bánt közülük. Öregek azok a fűzfák, hát hogyne lennének azok. Talán némelyik korhadt is.
De a mi szívünknek egytől egyig kedves, amikor néhány évvel ezelőtt partrendezés címén az összest kivágásra ítélték választott illetékeseink, naphosszat csak azt szajkóztuk: hiszen még Ady is megénekelte őket. Na jó, a vérmesebbje bizony a munkagép elé is feküdt, s bezsebelt egy-egy vaskos bírságot, de a füzek megmaradtak. Mi pedig, a közönséges váradi polgárok mégiscsak ilyen költői eszközökkel próbáltuk megvédeni őket a pusztulástól, még azokat is, amelyek már félig a vízbe hajoltak, vagy amelyek minden őszön elhullatták egy-egy kiszáradt águkat. Most a Szilvás van soron.
Nehogy valaki azt képzelje, hogy ez valami Riviéra, dehogyis az. Vagyis épp lehet az is, bár kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, ahogy az örök emlékű Pelikán elvtárs mondta egykor, de mégiscsak a miénk, hiszen az, hogy én gyerekkoromban ide jártam a már akkor koszos vízben lubickolni, tíz százalékát sem fedi valódi értékének. Generációké volt ez a szabadstrand. Fa, fű, víz, és egy mostanra lepukkant, de legalább olcsó kis lebuj: ez volt a Szilvás. Napjai azonban immár megszámláltattak, a fejlődés megállíthatatlan: kinek kellenek a gazok ott, ahol sokcsillagos hotel is épülhet, parkolóval, meg ki tudja még mivel? Ja igen, híddal. De ne ám valami romantikus andalgásra kitalált, ívelt, faragott kis építményre gondoljon valaki: autóknak lesz az.
Az autóshídnak pedig vezetnie is kell valahová – autóútra természetesen, nem a göröngyös földre, ahová annak idején az 1300-as Daciákat behúzták az apukák, hogy a piknikre hozott söröket ne kelljen túl messziről idecipelni. A fákat persze nem bántjuk – ígéri az építő, s én készséggel el is hiszem neki, hogy majd szépen kiszámolja, hogy épp a hetedik tölgy és a negyedik szilvafa közötti helyen épít majd lejáratot a mélygarázsba – legalábbis akkor hiszem el, ha a saját szememmel látom. Addig is gyűjtöm a pénzt, hiszen nem tudhatom, mára mekkora összeggel büntetik a munkagép elé fekvést – vagy csak egyszerűen azt a fránya faölelgetést.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok