2012. szeptember 03., 09:272012. szeptember 03., 09:27
Mert ha a címszavak segítségével a különböző internetes oldalakon kattintgat a kereső ide-oda, akkor valószínűleg soha nem ér a végére, eldobja a virtuális bozótvágót, és azt mondja, hogy 1-0 a dzsungel javára. De ha a józan eszét használva pillant körül, akkor hamar felvillan a fény: telitalálat! Aki emlékszik még, idézze fel, hogy a ’90 legelején sorra alakuló pártoknak a hivatalos bejelentkezés után első és legfontosabb dolguk az volt, hogy székházat szerezzenek, ahol felállíthatják a politikai boszorkánykonyha varázsüstjeit, és bennük megkezdhetik a rotyogtatnivaló rotyogtatását.
De bármily gyorsan húznák a falat, egy székház felépítése akkor is beletelik néhány napba. Hát falazás lesöpörve, indulhat a harács. Nem embereket dobáltak ki a lakásukból – sokba került volna az ezzel járó macera –: a változás előtti ilyen-olyan intézmények székházait kapkodták széjjel. Csakhogy ezeknek az épületeknek a zöme a háború utáni első nagy államosításkor került építtető gazdáiktól „a dolgozó nép tulajdonába”. Fiatalabbak kedvéért: az említett szintagma közelről sem a két kezével-agyával dolgozók tömegeit jelentette, hanem azon kevés léhűtőt, akik előzők nevében kapták maguk elé a nagy húsos kondérokat.
S amikor az „új” világban kénytelen-kelletlen megkezdődött a visszaszolgáltatás, az első restitúciós törvényből a legtermészetesebb módon nem hagyták ki, hogy kivételt képeznek a pártszékházak. Ebből elég is ennyi, bárki ellenőrizheti a saját lakóhelyén: egyetlen pártnak eszébe nem jutott székházat felhúzni, bár egyetlen szerény viskócskával jelezni az építő szándékát. És nemcsak nálunk, de kósza információim szerint a hajdani vasfüggöny felénk eső részének más országaiban sem.
Hiába, no, a szokás nagyúr! S hogy miért éppen most teszem mindezt szóvá? Mert újabbnál újabb pártok-ligák-szövetségek alakulásáról érkeznek hírek, melyek aztán összefognak majd az – esetleges? – őszi választásokkor. De csakis miután betelepedtek egy-egy „gazdátlan” villába, hogy majd megfelelő kényelmi körülmények közt dönthessenek az ország sorsáról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok