Pataky István
2022. szeptember 08., 09:522022. szeptember 08., 09:52
Tizenkét év után érkezett hivatalos látogatásra Bukarestbe Magyarország államfője. Ez a tény már bőven elég ahhoz, hogy kiemelt eseménnyé váljon.
Az államfői, miniszterelnöki csúcstalálkozóknak a legtöbb esetben gesztusértékük van. A résztvevők elsősorban üzenni akarnak valamit közös jelenlétükkel, tárgyalásaikkal. A színfalak mögött akár az időjárásról is traccsolhatnak. Tizenkét év után érkezett hivatalos látogatásra Bukarestbe Magyarország államfője. Ez a tény már bőven elég ahhoz, hogy kiemelt eseménnyé váljon.
Novák Katalin és Klaus Iohannis az egyeztetéseiket követő sajtótájékoztatón szóban is megfogalmazták azt, amit a vizit már létrejöttével hirdetett: párbeszédre van szükség, csak az állandó dialógus ad esélyt a felmerülő problémák megoldására.
A megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón elhangzottak alapján ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrajnai orosz agresszióból, illetve az Európai Unió elhibázott szankciópolitikájából következő energiaválságon túl van két olyan aktuális téma, amelyben Magyarország és Románia számít a kölcsönös támogatásra.
Magyarországot – Lengyelországgal egyetemben – már jó ideje támadják Brüsszelből jogállamisági eljárás címszó alatt. A tét nem kicsi. Az uniós szócséplésen túl arról is szó van ugyanis, hogy megkapja-e Magyarország a hozzávetőleg kétezer milliárd forintos, vissza nem térítendő helyreállítási alap pénzét, az ehhez köthető kedvezményes kamatozású hitelt, valamint a hétéves költségvetés keretében érkező, további 7600 milliárd forintnyi uniós forrást. Varsó is hasonló helyzetben van.
A tárgyalások folyamatosak a magyar kormány és a brüsszeli illetékesek között, előrelépés is van az ügyben, Magyarországnak pedig fontos, hogy szövetségeseket tudjon maga mögött ebben a csatában. Klaus Iohannis azt mondta: reméli, hogy az uniós intézmények és Magyarország párbeszéde során megtalálják a legjobb, legalkalmasabb megoldásokat.
Romániának a schengeni csatlakozás jelenti a fő prioritást. Hosszú évek óta így van ez, de egyre több szakértői vélemény szerint ezúttal tényleg megvalósulhat a belépés. A nagy ellenzők, Németország, Franciaország, Ausztria, Hollandia nyitottak a szabad utazást, szállítást biztosító övezet bővítésére. A végső rábólintáshoz mindegyik uniós tagállam pozitív döntése szükséges, így Magyarországé is.
A sajtótájékoztatón elhangzottak alapján nem sokat tudtunk meg arról, hogy az erdélyi magyarokat érintő kényes kérdésekről milyen vélemények hangzottak el a két államfő négyszemközti megbeszélésén. Iohannis megismételte a példaértékű román kisebbségpolitika dicséretét, s egy félmondatban nevezte sajnálatosnak a marosvásárhelyi katolikus gimnázium helyzetét.
Az elkövetkező hetek, hónapok döntik el, hogy a Bánffyhunyadon, Nagyváradon tapasztalt szegregációs vádak és gáncsoskodások, vagy az újraalapítás előtt álló marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium elleni akadályok egy folyamattá válnak, avagy – akár a mostani, bizalomerősítőnek is szánt csúcstalálkozó eredményeként – alábbhagynak.
Bárhogy is alakuljanak ezek a mindennapjainkat mérgező kisebb-nagyobb magyarellenes ügyködések, a magyar–román államközi párbeszédnek folytatódnia kell. Lehetőleg minél magasabb szinten. A bizalomépítésnek nincs más alternatívája.
Balogh Levente
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rostás Szabolcs
Mintegy három hónapos késéssel, március 10-én tette közzé a bukaresti pénzügyminisztérium a 2026-os állami költségvetés tervezetét. Hogy mihez képest a késés? Egy felelősen gazdálkodó ország kormányához mindenképp.
Makkay József
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Balogh Levente
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Rostás Szabolcs
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Balogh Levente
Négy évnyi háború után kijelenthető: Ukrajna egyre rosszabb állapotban van, Oroszország hadereje és gazdasága is jókora veszteséget szenvedett, és Európa is súlyosan megsínylette a konfliktust.
Balogh Levente
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
szóljon hozzá!