Hirdetés

Pápára várva

Salamoni bölcs döntést hozott XVI. Benedek pápa, amikor arról határozott, hogy a hónap végén lemond tisztségéről, s átengedi Szent Péter trónját valakinek, aki reményei szerint jobban el tudja látni az egyházfői teendőket.

Bálint Eszter

2013. február 13., 10:262013. február 13., 10:26

„Képtelen vagyok jól megfelelni a rám bízott szolgálatnak” – indokolta hihetetlen egyszerűséggel, hogy feltételezhetően hosszas megfontolás és imádkozás után miért jutott erre a következtetésre. Mint ahogy ez hasonló helyzetekben lenni szokott, sokan reagáltak lépésére rosszindulatúan.

Akadt, aki azt feltételezte, hogy a szentatyát visszaléptették, hogy helyet engedjenek más érdekeket képviselő egyházfőnek, megint mások meg azzal álltak elő, hogy a pápa a pedofil papok, illetve a vatikáni bank körüli botrányok miatt döntött úgy, hogy rendezze inkább más ezeket a fölöttébb kellemetlen ügyeket.

Gondoljon mindenki, amit akar, a lényeg most az, hogy milyen vezetője lesz – várhatóan már húsvétra – a világot keresztül-kasul beszövő római katolikus egyháznak. Tulajdonképpen az erről szóló találgatások már XVI. Benedek megválasztásakor megindultak, egyes brit fogadóirodáknál már azóta lehet fogadni a következő pápa kilétére. Bár elméletileg valamennyi bérmálkozott katolikus férfi betöltheti a tisztséget, kevés az esélye annak, hogy megszakadjanak a vatikáni hagyományok, s ezúttal is ne egy bíboros üljön be a pápai székbe. (Tény, hogy a „potenciális” esélyesek között olyan embereket is találunk, mint Bono, a U2 rockzenekar frontembere; igaz, az ő neve minden évben felmerül a béke-Nobel-díj kihirdetésének időpontja tájékán is.) Hogy afrikai vagy latin-amerikai, olasz vagy kanadai lesz a következő egyházfő, igen nehéz megjósolni. S számunkra igazából most nem is ez a fontos. Erdélyből vizsgálva a kérdést elsősorban az az igény fogalmazódik meg a leendő szentatya irányába, hogy elődeinél vehemensebben szálljon síkra az itt élő magyar katolikus hívek érdekeiért, s minden diplomáciai óvatosságot félretéve, látogasson el egyszer a csíksomlyói pünkösdi búcsúra.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés